Dárdai: Előre kell lépni, különben baj lehet

Dárdai: Előre kell lépni, különben baj lehet

Dárdai Pál Herthája nagyobbat ugrott a Bundesliga 2015/2016-os szezonjában, mint azt a szakember hitte volna. A „maradék” bajnokának kikiáltott együttes a következő szezonra mindenképp erősítene, hiszen ha nem lép előre a csapat, akkor jövőre bajba kerülhet.

„Aki azt hangoztatta, hogy ennek a csapatnak a Bajnokok Ligájában kell indulnia, nem ért a futballhoz” – nyilatkozta Dárdai Pál a Nemzeti Sportnak. A szakember a lapnak jelezte: nem szabad elszakadni a valóságtól, hiszen ez a csapat tavaly épphogy bennmaradt, ehhez képest a Bundesliga idei szezonjában nagyot ugrottak, nagyobbat, mint azt a tréner várta. A Hertha BSC-t irányító Dárdai azonban mindenképp erősítene, mert csak akkor tudják tartani a szintet, ha gyors és kreatív labdarúgók érkeznek a klubhoz.

Ebben az évadban a Hertha (és a Mainz) lett a „maradék” bajnoka. S, hogy mit is takar ez pontosan? A világ egyik legerősebb bajnokságában, a német első osztályban a Bayern München az örökös bajnok, a Borussia Dortmund az örökös második, aztán jön a Leverkusen, a Mönchengladbach, a Schalke és a Wolfsburg alkotta egység. Majd a maradék.

Mint a pécsi származású Dárdai elmondta a berlini együttes a Bundesliga 2015/2016-os idényében már sokkal tudatosabban futballozott. „Tavaly találtuk a gólokat, az idén szépeket lőttünk. Tavaly ide-oda pattogott a labda, ha nálunk volt, most okosan járattuk” – világított rá a változásokra Dárdai. Emellett örül annak, hogy selejtezőt kell játszaniuk az Európa-ligában, ugyanis csapatának szüksége van a nemzetközi színtéren szerzett tapasztalatokra. „Ami bennünk volt kihoztuk, de ha nem lépünk előre, jövőre bajba kerülhetünk” – tette hozzá.

„Nagyon sokat tanultam” – ezt már az előző év tapasztalatairól mondta a nyári, franciaországi Európa-bajnokságon az M4 Sport szakértőjeként dolgozó Dárdai. Hozzátette, szívesen folytatta volna a munkát a nemzeti együttes élén, ám úgy érzi, fejlődésének az tett jót, hogy klubcsapatával dolgozta végig a szezont.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »