Dániel Erzsébet kapta a Pro Probitate – Helytállásért díjat

Dániel Erzsébet kapta a Pro Probitate – Helytállásért díjat

Érsekújvárban ma 24. alkalommal adták át a Pro Probitate – Helytállásért díjat. Az idén Dániel Erzsébet kapta a kitüntetést.

A Csemadok székházban tartott ünnepségen a megjelenteket Érsekújvár alpolgármestere, Nagy Dávid köszöntötte. A díjátadón jelent volt Szabó József a pozsonyi magyar nagykövetség képviseletében, Martényi Árpád, az Esterházy János Emlékbizottság elnöke, Duray Miklós, a SZAKC elnöke, Pogány Erzsébet, a SZAKC igazgatója, valamint az MKP elnökségéből Menyhárt József pártelnök, Őry Péter, az MKP OT elnöke, Farkas Iván és Kiss Beáta alelnökök. A rendező házigazdák nevében Bolya Szabolcs, az MKP járási elnöke is részt vett a rendezvényen. Sajnos, a tavalyi díjazott, Kolár Péter már nem lehetett jelen az idei rendezvényen, de a korábbi díjazottak közül ott volt Dolník Erzsébet és Albert Sándor is.

A kultúrműsorban Kürthy Lajos színművész részletet adott elő Csáky Pál „A katedrális” című készülő drámájából, Farkas Tamás pedig zongorajátékával emelte az ünnepség színvonalát. A díj jelentőségéről Menyhárt József, a Magyar Közösség Pártjának elnöke szólt, aki kiemelte, a helytállás a múltban, a jelenben és a jövőben egyránt fontos. Az MKP európai parlamenti képviselője bejelentette, hogy az idei díjazott Dániel Erzsébet, akinek érdemeit Bárdos Gyula Csemadok-elnök ismertette. A díjat Csáky Pál, Menyhárt József és Bárdos Gyula adták át

Dániel Erzsébet a felvidéki magyarság társadalmi, politikai és kulturális életét meghatározó, több évtizedes közösségszervező és népművelő tevékenysége elismeréseként kapta a kitüntetést. A Csemadok meghatározó tagjának, a Limes Anavum Regionális Honismereti Társulás és a Szülőföldért Polgári Társulás elnöke. Érdemeit korábban Áder János, Magyarország köztársasági elnöke is elismerte, és a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést adományozta neki. Helytörténeti tevékenységének egyik kiemelkedő eredménye Sobieski János lengyel király párkányi lovasszobra, ezzel letették az alapját a lengyel-magyar barátságnak, aminek köszönhetően megerősödött Párkány turizmusa is: évente több lengyel kirándulócsoport is felkeresi a várost. Bárdos Gyula rámutatott, Dániel Erzsébet munkáját mindig elsősorban közösségünk, magyarságunk megerősítéséért végzi.

A kitüntetett elmondta, a felvidéki magyarság díja mindazoké, akikkel munkáját végezte. Köszönetét fejezte ki az elismerésért, amely erőt ad a jövő feladatainak elvégzéséhez. „Hit, nemzet, család – ez vezérelt mindig, s ha ezt tartjuk szem előtt, nincs mitől félnünk… Valamennyi eddig kapott kitüntetésem, díjam felemelő érzést adott. Most, hogy az Esterházy János emlékére létrehozott díjat Önöktől megkaptam, ez további szolgálatra ösztönöz. Amíg a Jóisten engedi, teszem a dolgomat, köszönöm mindenkinek” – mondta Dániel Erzsébet.

A Pro Probitate – Helytállásért díjat 1994-ben alapították az akkori Együttélés és a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom (MKDM) – a későbbi Magyar Koalíció Pártja elődpártjainak – parlamenti képviselői, a mártírhalált halt Esterházy János csehszlovákiai magyar politikus tiszteletére. A díjat minden évben kiosztják, a felvidéki magyar közösség egy-egy olyan jelentős személyiségének vagy szervezetének adományozzák, akik, illetve amelyek kiállásukkal, a magyar közösség számára példamutató viselkedésükkel, munkájukkal kiérdemelték azt. A díjazottak tevékenységét Nagy János szobrászművész alkotásával és oklevéllel jutalmazzák.(on)

Az új tabló. További információk a www.proprobitate.sk oldalon.


Forrás:mkp.sk
Tovább a cikkre »