Dagadó botrány: egyre piszkosabb harc folyik az olimpiáért a kajakosoknál Dombvári szerint

Aki kijut az olimpiára és érmet, vagy érmeket szerez, az több tíz millióval gazdagodik, ezért a kijutás Dombvári Bence szerint nem a vízben, hanem a parton dől el a kajakosoknál. Egy másik kajakos, Nádas Bence már tett feljelentést, most Dombvári is fontolgatja.

Rengeteg pénztől esik el Dombvári Bence doppingoláson ért kajakozó, mint arról a Ripost írt, Dombvári az olimpiára két számban is esélyesként utazott volna, ott akár 50-60 millió forintot is összelapátolhatott volna.

Klubjában, a Honvédban 800 ezer forint körül keres havonta, ez szponzori péntekkel együtt évi 15 milliót is elérhet. Nem beszélve a kiemelt ösztöndíjakról, melyeket jövő évtől sikerek esetén kaphatott volna. A kajak-kenu sportban ezért nagy a tét, és úgy tűnik, a parton egyre piszkosabb háború zajlik az olimpiai kiutazásért – írja a Blikk.

Az egyik kajakos, Nádas Bence már tett rendőrségi feljelentést, szerinte ugyanis tiltott szert csempészhettek a táplálékkiegészítőjébe a szolnoki edzőtáborban. A fiatal kajakos észrevette, hogy az egyik kapszuláját kinyitották, majd visszacsukták, ezért azonnal a rendőrséghez fordult.

Feljelentést fontolgat Dombvári Bence is, aki nemrég megbukott a doppingteszten, ráadásul a szervezetében egy idejét múlt, stanozolol nevű anabolikus szteroidot találtak.

A Tényeknek azt mondta, a sportág eljutott egy olyan szintre, hogy a szárazföldön kell nyerni, nem pedig a vízen. “Vádaskodni nem szeretnék, de tudjuk, a sportágon belül létezhet ilyen. Valószínűleg eljutottunk odáig, hogy belecsempésztek vagy beletettek a kulacsomba, az ételembe valamit” – mondta.

Csatolt_cikkek: Olvasta már?Megerősítették, hogy Dombvári bukott le doppingolássalKiszivárgott a doppingolással lebukott kajakos neveRovatok: SportTelepülés: MagyarországCímkék: sport, magyar sportoló, 2016-os olimpia, doppingbotrány, Dombóvári BenceForrás: 

MTI


Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »