DAC-Zólyombrézó: A szezon meglepetéscsapata látogat a MOL Arénába

DAC-Zólyombrézó: A szezon meglepetéscsapata látogat a MOL Arénába

A válogatott szünet előtt újabb nehéz bajnoki vár a dunaszerdahelyi sárga-kékekre a szlovák labdarúgó-bajnokság (Niké Liga) tizedik fordulójában. A sárga-kékek hazai pályán a tabella második helyén tanyázó Zólyombrézót látják vendégül.

A nagyszombati hazai vereséget követően újabb hazai bajnokival folytatja szereplését a szlovák labdarúgó-bajnokságban (Niké Liga) a tavalyi idényben ezüstérmes DAC.

A sárga-kékek nem a legjobb helyzetből várhatják a Zólyombrézó elleni bajnokit, ugyanis a vasgyáriak a második helyen, míg a DAC csupán a hetedik helyen áll 9 fordulót követően.

A tavalyi idényben a DAC mindkét alkalommal hátrányból fordítva győzte le a Zólyombrézót, így ezúttal is egy nehéz mérkőzésre van kilátás.

Ráadásul az előző szezonban a vasgyáriak otthonában úszott el a sárga-kékek bajnoki címe, mivel kikaptak az újonctól és nehéz helyzetbe kerültek a Slovan elleni hazai rangadón, ahol mindenképpen győzniük kellett.

„Tisztában vagyunk vele, hogy egy kemény ellenfél vár ránk, amely jó szervezettséggel rendelkezik. Már hosszabb ideje együtt van a csapat magja és minőségi futballt produkálnak. A Zólyombrézó a labdával és anélkül is aktív. Tudjuk, hogy az egész kilencven perc során a lehető legjobb teljesítményt kell nyújtanunk, nem úgy, mint a Nagyszombat elleni legutóbbi rangadón, ahol csak az első félidőben játszottunk jól. Ez nem mindig elég a minőségi ellenfelekkel szemben. Maximális teljesítményt kell nyújtanunk, szeretnénk megörvendeztetni a szurkolóinkat. Mindegyikünk győzni akar és bízom benne, hogy közös erővel három pontot szerzünk. Az ellenfelet annak ellenére is sokan lebecsülik, hogy már a legutóbbi idényben is jól futballoztak. A statisztikai mutatók alapján is elmondható, hogy egy stabil teljesítményű együttesről van szó. Ezért bízom abban, hogy komoly motivációként tekintünk a legyőzésükre.

A befejező fázisban produktívabbnak és higgadtabbnak kell lennünk, a védelemben pedig még szorgalmasabbnak, összetartóbbnak és stabilabbnak. A pontrúgásoknál precizitás szükséges és ki kell használnunk az ellenfél által üresen hagyott területeket, mivel a játékstílusuk komoly kockázatot rejt magában”

– nyilatkozta a mérkőzés előtt a DAC vezetőedzője Adrian Guľa.

A DAC hiába győzte le két fordulóval ezelőtt nagy riválisát, a pozsonyi Slovant, a tabellán elfoglalt helye némileg csalódás az őszi szezon első felében, ráadásul árnyalja képet a két hazai vereség, a Besztercebánya és a Nagyszombat ellen.

Adrian Guľa nincs könnyű helyzetben, hiszen az utóbbi évek egyik leghosszabb ideje posztján lévő dunaszerdahelyi tréner komoly nyomás alá került a szurkolók részéről, akik hiányolják az eredményeket. A szlovák médiában is egyre gyakoribb téma az újabb edzőváltás.

Nem szabad viszont elfelejtenünk, az előző idényben sem kezdett valami acélosan a DAC, az első nyolc fordulóban öt alkalommal is pontokat vesztettek és a szezon második felében egy fantasztikus veretlenségi sorozattal épphogy lemaradtak a bajnoki címről a sárga-kékek.

Hírdetés

Egy biztos, csak a hazai győzelem az elfogadható a Zólyombrézó ellen, ami talán visszaadja a csapat önbizalmát is. A válogatott szünetet követően sem vár egyébként könnyű sorsolás a DAC-ra, hiszen a Zsolna otthonába utaznak a sárga-kékek.

A tavalyi újonc az idei szezonban még sikeresebben szerepel, ugyanis kilenc fordulót követően a kiváló második helyet foglalják el a legtöbb gólt szerezve. A vasgyáriak csupán az előző idény bajnokától a Slovantól és a kupagyőztes Nagyszombattól szenvedtek vereséget.

Az előző idényben a két hazai mérkőzésén is hátrányból fordított a DAC és 2-1-re megnyerte a mérkőzést, az alapszakaszban Nikola Krstović duplájával fordított a dunaszerdahelyi együttes. A montenegrói támadó azóta Olaszországba igazolt, ahol már négy gólt szerzett a Lecce színeiben, míg a felsőházi rájátszásban Milan Dimun duplázott és szintén 2-1-re győzött a csallóközi együttes.

A találkozót a legmagasabban jegyzett szlovák játékvezető Ivan Kružliak vezeti majd, aki hétközben a Bajnokok Ligájában is szerepet kapott a Manchester United-Galatasaray mérkőzésen, melyet a törökök 3-2-re megnyertek az Old Traffordon.

Érdekesség, hogy az előző idényben is Kružliak vezette az alapszakaszban a két gárda dunaszerdahelyi mérkőzését, de 2018-ban is a legmagasabban jegyzett szlovák sípmester dirigálta a 3-2-es dunaszerdahelyi győzelemmel végződő mérkőzést.

Szlovák-labdarúgó-bajnokság (Niké Liga), 10. forduló:

Október 6., péntek:

MFK Rózsahegy – FC ViOn Aranyosmarót 2-0 (1-0)

Október 7., szombat:

MFK Szakolca – FC Kassa 1-0 (1-0)

MFK Zemplén Nagymihály – MŠK Zsolna 1-1 (0-0)

Október 8., vasárnap:

FC DAC Dunaszerdahely – FK Železiarne Zólyombrézó 17.30 (Dajto, Voyo)

ŠK Slovan – AS Trencsén 18.00 (Voyo)

MFK Dukla Besztercebánya – FC Spartak Nagyszombat 18.00 (Voyo)


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »