Cukkini lekvár

Sok cukkini termett az idén is és rengeteg ismerőstől hallottam, hogy milyen finom a cukkini lekvár, ezért idén én is kipróbáltam. Tele a net jobbnál-jobb receptekkel. Számomra a lekvár a gyümölccsel volt egyenlő, hiszen csak abból készítettünk, de haladni kell a korral, követni a trendet… :)

A hozzávalók:

Hírdetés

3 kg cukkini6 db citrom (nagyobb)2 ek fahéj6 ek levendula1 kg kristálycukor2 zacskó 3:1 zselésítő
Az elkészítés:
A cukkinit meghámozzuk, kimagozzuk, majd lereszeljük, nem túl hosszú szálakra. Hozzáadjuk a meghámozott, felkockázott citromot (a magokat eltávolítjuk belőle), a fahéjat, a levendulát (egyébként bármivel ízesíthető, én ezt az extrém ízkavalkádot választottam csak úgy kísérletképpen), a zselésítőt.Lassan kevergetve főzzük, amíg puhára nem fő (és persze forr), majd hozzáadjuk a cukrot és néhány percig forraljuk.Szokásos módon üvegekbe töltjük…
Nem foglalkozok azzal, hogy szép, csinosan felöltöztetett, kékfestett mintás kupakfedővel, kézzel festett matricával, szalmaszállal átkötött üvegekbe töltsem, mert úgyis lekerül a pincébe, ahol egyrészt nem nézegeti senki, másrészt meg felesleges időpocsékolás lenne. A kreatívkodást meghagyjuk azoknak, akiknek a befőzés a látványról szól és arról, hogy mutogassák a barinőknek. :) A családban a fő cél az, hogy megegyük amit befőzünk, nem az, hogy mit szólnak hozzá az ismerősök. A képek tehát ennek megfelelőek…
Többségében sárga cukkiniből készítettem, ennek a húsa keményebb, nem is fő szét annyira, mint a zöld.
Ebből az adagból 4 db 900 g-os, 1 db kisebb és 3 db még kisebb üveggel lett (igazából 5 nagy és 2 kis üveggel lenne). 


Forrás:onfenntartas.blogspot.com
Tovább a cikkre »