Csupán szalmabáb a muszlim veszély?

Csupán szalmabáb a muszlim veszély?

Vannak publicisták, akik szerint túldimenzionáltak a migránshelyzetre, benne az iszlám expanzióra való médiareflexiók. Csakhogy elfelejtik, hogy ami kicsiben észlelhető, nagyban is az lesz, főleg, ha nem működnek eléggé társadalmunk védekezésii mechanizmusai.

Magyar Menedék - Badiny

Sayfo Omar mai publicisztikájában (Az iszlamofóbiáról és annak hasznos hatásairól, Mandiner. hu) arról ír, hogy „muszlimok híján a muszlim szalmabábot tét nélkül lehet püfölni intellektuális és kocsmai szinten egyaránt”.

Nos, aki csak egy kicsit is ismerős az iszlám világ múltjában és jelenében, tudja, mi mindent hirdet a Korán Allahról, Mohamedről, és a követői által vívandó harcról az iszlám hit védelmében, sőt globális elterjesztéséről és az egymással inkább csak taktikailag szemben álló dzsihadista csoportok valódi szándékairól. Nem fogom újra ideidézni mindazt, amit erről korábban írtam, sem pedig, amit a téma legjobb jelenlegi hazai ismerője, Maróth Miklós professzor nyilatkozott minderről. Csak csodálkozom, hogy van olyan publicista, éspedig nem is a balliberális oldalon, aki ennyire bagatellizálja a valóságos veszélyt.

„Miután a lakosság túlnyomó többsége az iszlámot, muszlimokat egy torzított prizmán keresztül ismeri, az „iszlám” Európa rákfenéjének szinonimájává válik, így az iszlám, sőt muszlimellenesség nem, hogy nem elítélendő tett, hanem már-már kötelesség is.” Meg vagyok döbbenve. Sayfo Omar hol él, informálódik csak egy órát is iszlámügyben, vagy úgy gondolja, bolhából elefántot csinálás az ez ügyben való informálódás során levont tragikus következtetések ismertetése?

„A tét nélküli iszlámellenes diskurzuson keresztül valójában a magyarság – de elsősorban a jobboldal – európai és keresztény önképének újrafogalmazása zajlik. Újraéled a végvári vitéz romantikus önképe, aki ezúttal már nem csak a törököt aprítja, de kétfrontos háborút vív a keletről betörő barbár hordákkal, valamint a liberális igában vergődő, önpusztító nyugattal szemben is.” Nos, az európai és keresztény „önkép”-nek nem az újrafogalmazása zajlik – ennek az „önkép”-nek a definiálása már réges-rég megtörtént –, hanem a tudatosítása, és éppen ezért korántsem valami csalóka romantikus önkép a végvári vitéz alakjának megidézése, hanem sorsunk mélyrétegeihez való egészséges visszatalálásunk megkísérlése.


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »