Csoportos leépítés a Tescónál

Csoportos leépítés a Tescónál

Miközben a kereskedelmi dolgozók szakszervezetei létszámbővítést kérnek a Tesco boltjaiban, addig legfeljebb 250 fős csoportos leépítés várható az üzletlánc központi irodájánál.

Maximum 250 fős csoportos leépítés várható Magyarországon – közölte információink szerint csütörtökön a Tesco a szakszervezetekkel. Ez a szám még csökkenhet, mert a cég mindenkit beleszámolt ebbe, még az olyan munkavállalókat is, akiknek változik a munkaköre, ezért megszűnik a korábbi szerződése. Ez az úgynevezett service model, ami a régió négy országát – hazánkon kívül Lengyel-, Csehországot és Szlovákiát – érinti. Mint lapunk kérdésére a Tesco megerősítette, nem az üzleteket, hanem a központi irodát érintik az elbocsátások, amit az üzletlánc struktúraváltozásnak nevez. Ezzel kapcsolatban az alábbiakról tájékoztatott a Tesco sajtóosztálya: „a potenciálisan érintett munkatársak túlnyomó többségének továbbra is megmarad a pozíciója, és mindent megteszünk annak érdekében, hogy a lehető legtöbb munkatársunknak fel tudjunk ajánlani alternatív munkakört. Csak a folyamat lezárultát követően tudunk tájékoztatást adni a vállalatot elhagyó munkatársak számáról”.

Úgy tudjuk, a cég már közölte, hogy egyeztetnek a szakszervezetekkel, s erre legfeljebb 30 napot jelöltek meg. – Magyarországon igazság szerint maximum 15 napjuk lenne erre, mindenesetre bízunk benne, hogy minél előbb megegyeznek. A kommunikáció mind a négy érintett európai országban egységes – mondta a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) sztrájkbizottságának vezetője. Karsai Zoltán szerint ez is azt bizonyítja, hogy nincs összefüggés a sztrájkhelyzet és a Tesco mostani lépése között, a központi irodát akkor is leépítenék, ha nem emelnék a fizetéseket a munkabeszüntetések hatására. Sőt, Karsai Zoltán reménykedik, hogy ami a boltokban foglalkoztatottakat illeti, egyre inkább közeledik a cég álláspontja az övékéhez. Így például jövő szerdán közösen látogatnak el a munkáltatóval Szekszárdra, ahol azt vizsgálják meg, hogy hány százalékos létszámemelésre lenne szüksége az ottani üzletnek.

Hírdetés

– Hétfői határidőt kértünk a Tescótól arra, hogy küldjék meg üzletekre lebontva: hol, mekkora létszám-növekedést tartanak megvalósíthatónak. Nemcsak a puszta számokra és százalékokra, hanem pontos indoklásra is számítunk. Mi 15 százalékos bővítést kértünk. Elképzelhető, hogy lesz olyan üzlet, amely két-három százalékkal, egy másik pedig 30 százalékkal növelné a létszámot, így jöhet majd ki az általunk kért átlagos arány. Ez természetesen a mi elvárásunk, reméljük, hogy valahol találkoznak majd az elképzeléseink a cégével. Hogy ezt miként oldja majd meg a Tesco – például munkaerő-bérléssel vagy diákmunkával –, nem tudjuk, ezzel kapcsolatban még számítunk vitára – mondta Karsai Zoltán.

Mint megírtuk, a szeptember 9-én és 10-én országosra duzzadt munkaleállás után a brit hátterű üzletlánc sztrájkbizottságai abban állapodtak meg a céggel, hogy szeptember 25-ig készítik el azt a tanulmányt, amely alapján kiderül, melyik áruházban mekkora létszámbővítésre lenne szükség. A Tesco elvileg hétfőn közli azt is, hogy megadják-e a béremelést, és a további követelésekre is reagálnak. A KASZ és a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete is egy héttel később foglal állást a cég ajánlatával kapcsolatban, addig nem szerveznek újabb sztrájkot.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelenik meg. A megjelenés időpontja: 2017.09.23.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »