Csoóri Sándor mindig a magyarokkal volt

Csoóri Sándor mindig a magyarokkal volt

Csoóri Sándor mindig a magyarokkal volt – hangsúlyozta az emberi erőforrások minisztere a szeptember 12-én elhunyt Csoóri Sándor költő, író, filmalkotó temetésén szerdán az Óbudai temetőben.

A szertartáson Csoóri Sándor családtagjai, pályatársai, tisztelői között jelen volt a kormány képviseletében Orbán Viktor miniszterelnök és a kabinet több tagja. Részt vett a temetésen Boross Péter volt miniszterelnök is.

Balog Zoltán búcsúbeszédében kiemelte: ha a 21. század magyarjai erős közösséget akarnak alkotni, akkor újra élniük kell a népi hagyományt, nem valamilyen foszladozó nosztalgiából, hanem mint a megmaradás és gyarapodás egyik fontos zálogát.

A miniszter szerint mégis elmaradt a katarzis, amit az író kevésbé magának, sokkal inkább a nemzetnek kívánt. Annak a sokaságnak, országlakóknak és azon kívülieknek, akiket 1990 után annyira nemzetnek kívánt látni. Elmaradt a katarzis: a közös megérkezés a demokráciába, a megtisztulás élménye, s a közös alapról indulás akár sokfelé is – emlékeztetett a miniszter, idézve Csóri Sándor kérdését is: „Lehet olyan demokráciára bármit is építeni, mely együtt él a vérbírókkal?”.

Balog Zoltán elmondása szerint hamar Csoóri Sándor lett „az, aki nem jó”. „Tiltakozó aláírások, ellencikkek százai, és máris kiröpítették +közösségi lelkiismeretünk+ státuszából Csoóri Sándort azok, akiket zavart az ő közösségi lelkiismerete” – idézte fel.

Mint hozzátette, nem engedték, hogy médium legyen az, aki korábban egyszemélyes intézményként volt jelen a belvárosi asztaltársaságban és a lakiteleki népi sátorban is: „Csoóri nem lehetett az ünnepelt”.

A miniszter kiemelte, hogy a véleményvezérek „a legnagyobb vadra lőttek”, és sok nagyságot is megtévesztett a történelmi sebek kinemmondhatóságával operáló korszellem.

Csoóri Sándornak elevenek maradtak sebesülései, mert akit szimbólumnak tartottak, az nem volt sebezhetetlen: ember volt. „És szabad maradt mégis, belülről szabad, az utolsó pillanatig, az utolsó évek közéleti magányában is. Miközben a részvétel és a tanúskodás mindennapi igénye – melyet Móricz Zsigmondban úgy csodált – soha nem hagyta el” – hangsúlyozta.

„Életem egyik nagy ajándéka, hogy (…) odakerülhettem a közelébe; meghallgatott, kíváncsi volt rám, hallgathattam és hallgathattunk, együtt aggódhattam azokkal, akik szeretik. Belenézhettem távolodó tekintetébe, foghattam haldokló kezét” – idézte fel Balog Zoltán.

Csoóri Sándor élete önálló műfaj, érdekcsoportba, osztályba, politikai táborba nem sorolható létezés. Még akkor sem, ha mindig a magyarokkal volt – búcsúzott a nemzet művészétől az emberi erőforrások minisztere.

A szertartás kezdetén a gyászolók a Nemzeti Énekkar művészeivel elénekelték a 90. zsoltár 1. és 2. versét. Bogárdi Szabó István református püspök ezt követően Ézsaiás próféta 40. könyvéből, majd Pál apostol 2. korintusi leveléből idézett. A püspök búcsúbeszédében felidézte, hogy Csoóri Sándor egész életében szerette az „egybegyülekezést”, és most, holtában még egyszer egybegyülekeznek tisztelői, hogy megadják számára a végtisztességet.

Bogárdi Szabó István felidézte, hogy néhány hete, amikor meglátogatta Csoóri Sándort a kórházban, megkérdezte tőle, hogy harci vagy vigasztaló zsoltárt olvasson-e fel számára. Önkéntelenül is harci zsoltárok felolvasásába kezdett, de a nagy beteg alkotó „végső, elrettentő erővel” vigasztalót kért.

A püspök a „nagy magyar őrállónak” nevezte Csoóri Sándort, aki egyszerre volt próféta, apostol és tanú, aki akkor is szeretett itt élni, amikor „az országot nem úgy rakták össze”, ahogy ő szerette volna.

Tornai József: maga volt az élet

Csoóri Sándor maga volt az élet, a gondolkodás és a modern költészet. Halála a második világháború utáni magyar irodalom és szellemi világ legnagyobb vesztesége – mondta Tornai József költő szerdán, Csoóri Sándor ravatalánál.

Mint beszédében kiemelte, Csoóri Sándor ott volt az új modern magyar líra megszületésének pillanatában. Hozzátette: nemcsak politizáló, sőt lázadó költő, közéleti egyéniség volt, de a hatvanas évektől járta az országot, és nagy felháborodást kiváltó irodalmi riportkönyvet írt a paraszti gazdaságok tönkretételéről.

Politizált, de versei nem politizálódtak át, a versírást a személyiség nagy kalandjának tekintette, éppen ezért volt népszerű lírájában és társadalom bírálatában is. A rendszerváltás után nem sokkal kiábrándult a politikából, a költészetet a sorsának tekintette, a jót akarta, az igazi életet az igaztalan, hazug élettel szemben – fejtette ki Tornai József.

Kósa Ferenc: az igazmondást választotta menedékül

Csoóri Sándor a kommunista diktatúra idején nem a zsarnokság túlerejét mérlegelte és nem az elnémulást választotta menedékül, hanem az igazmondást, mert egy magyar költőnek ez a dolga – fogalmazott Kósa Ferenc filmrendező barátja, Csoóri Sándor szerdai búcsúztatásán az Óbudai temetőben.

“Ki kell csikarnunk a történelemtől a szabad gondolkodás és az igazmondás jogát, nincs más választásunk” – idézte fel Kósa Ferenc a hatvanas évek elején, első találkozásuk során mondottakat Csoóri Sándortól. Hozzátette: aznap életre szóló barátságot kötöttek.

Mint a rendező felidézte, az évtizedek során sok filmnovellát és forgatókönyvet írtak együtt, az első ilyen a Tízezer nap volt, amelyben nevén nevezték az 1956-os forradalmat és emiatt a hatalom betiltotta az alkotást.

“Tisztességes emberek és tisztességes magyarok akartunk maradni, erről tanúskodnak közéleti küzdelmeink is” – fogalmazott a Kossuth-díjas rendező.

Illyés Mária: Csoóri Sándor szelleme velünk marad

Csoóri Sándor szelleme életművében velünk marad – mondta el Illyés Mária művészettörténész, Illyés Gyula lánya a szeptember 12-én elhunyt Csoóri Sándor költő, író, filmalkotó temetésén szerdán az Óbudai temetőben.

Felidézte: Illyés Gyula és az által a fiatalon patronált Csoóri Sándor ízlésbeli és véleménybeli hasonlósága számos dologra, a küzdelmek megvívásának módozatára is kiterjedt: nem a viszály, hanem az egyetértés lehetősége volt a fontosabb számukra.

Csoóri Sándor életműve most áll össze abba az egységbe, amelynek meg kell kapnia a méltó figyelmet, “szelleme ebben az emelkedő műben velünk marad” – emelte ki Illyés Mária.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »