Csongrád megye – Röszke- elöljárói gondoskodás hiánya

A mai napon a TMRSZ Dr. Lukács János r. dandártábornoknak,  a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság vezetőjének küldte meg a 2016.09.13-i Röszkei határátkelőnél tartott szakszervezeti ellenőrzés anyagát sürgős intézkedését kérve, mivel ez idáig csak a problémák elkendőzése történt álláspontunk szerint, sőt a RÉT-megállapodásbeli kötelezettségük ellenére a munkahelyi ellenőrzésekről nem is tájékoztattak, ami vagy azt jelenti, hogy nem is tartottak, vagy azt jelenti, hogy a törvényi kötelezettségüket nem tartották be. Mindkettő súlyos hiba meglátásunk szerint.

A 2016.09.13-án Röszke átkelőhelyen tartott ellenőrzésünk során tett megállapítások az elöljárói gondoskodás mulasztását is felvetik, mivel évek óta nincs intézkedés a munkavállalókat ért veszélytől való megóvás tekintetében. Azaz a  biztonságos munkahely nem biztosított, egészségük megóvása érdekében nem tettek meg minden tőlük elvárhatót, a TMRSZ-t akadályozták feladata elvégzésében ami jelenleg még- illúzióink ne legyenek a jövőt illetően –   törvényileg biztosított.

Az ellenőrzésünk során tett megállapítások nagy valószínűséggel azt jelzik, hogy a többi határátkelőhelyeken is hasonló problémák lehetnek.

 A helyszínen történt felvételek és a megállapítások, a tények itt is önmagukért beszélnek!

Így becsülik ma a tisztességgel dolgozó rendőrt, és úgy becsülik a tisztességgel dolgozó szakszervezetet a TMRSZ-t, hogy annak vezetőjét – aki a munkavállalók érdekében szót mer emelni törvényileg biztosított szakszervezeti joggal élve – koholt vádak alapján nagy valószínűséggel befogják börtönöztetni!

Megállapításainkról készült jelentéseket, mind a határra átrendelt rendőrök elhelyezési, ellátási, munkavédelmi körülményeiről szólót, mind az országhatáron lévő sugár- és röntgenkapuk, valamint a kipufogógáz okozta veszélyekkel kapcsolatosat tájékoztatás és intézkedés kérésünkkel együtt mind Orbán Viktor Miniszterelnök Úrnak, mind Pintér Sándor Belügyminiszter Úrnak megküldtük.

TMRSZ

Itt tölthető le a 20160913-i szemle megállapításai.

Itt tölthető le Orbán Viktor Miniszterelnök Úrnak írt megkeresés.

Itt tölthető le Pintér Sándor Belügyminiszter Úrnak írt megkeresés.

 

Előzmények:

Továbbra is áldatlan állapotok a hazánk határait védő kollégáink elhelyezésénél, munkavégzésénél!

TMRSZ ellenőrzés – magasfigyelő – műveleti terület

Munkavédelmi szemle


Forrás:tmrsz.hu
Tovább a cikkre »