Csökkenőben a lélekszennyezés

Csökkenőben a lélekszennyezés

A mindent tudók és a mindent csak egyféleképpen tudatni akarók ideje lejárt.

Az utóbbi években megcsúszott a világ, különösen az USA és az Európai Unió. Világos, hogy a mindent tudók és a mindent csak egyféleképpen tudatni akarók ideje lejárt. Ezt ők is tudják, de abban reménykedtek, amit tagadnak: a csodában. Továbbá bíznak abban, hogy sajátos médiaviláguk már elég kárt tett a ma élők folyamatos és célirányos tudatmódosításában, tömören szólva éber szedálásában, és ha ez igaz, akkor a folyamat visszafordíthatatlan, vagyis nincs gond. Nem így van. Egy, a szuverenitás erősítését kitűző kormányzati szintű politikai és gazdasági stratégia következetes végigvitele a mindent tudóknál kiverte a biztosítékot. Ez történt Magyarország, és legújabban Lengyelország esetében, ám ne felejtsünk: tizenöt éve az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) kormánykoalícióba kerülésének puszta ténye is hangos hisztériát és bojkottot váltott ki az unióban.

Mindazok, akik nyíltan vagy önmagukban sosem hittek abban, hogy a domináns média tálalásai valósághűek, joggal érezhették, hogy az emberiség úton van a visszafordíthatatlan felé. Aztán kihirdették az amerikai elnökválasztás eredményét, amelynek hatásai beláthatatlanul beláthatóak. Persze még nem beszélhetünk a biztos „visszafordulásról”. A lélekre nehezedő nyomás azonban csökkent, átmeneti pihenőidőt kaptunk.

Donald Trump veresége számtalan kóddal volt beprogramozva. A vezető amerikai média egységes hadtestként megannyi hazugsággal és csúsztatással Hillary Clintont támogatta. A Newsweek, amely egyébként fiatal tanár koromban számomra maga volt a csoda, a végeredményt sem várta meg, és több mint százezer példányt Clinton győzelmének hírével nyomtattak ki. A közvélemény-kutatások harsogva sugallták, nem lehet vitás a győztes személye. Külön kell szólnunk az üzleti szféra adományai­ról. Míg 1988-ban az amerikai Legfelsőbb Bíróság egyértelműen elvetette, illetve korlátozta a politikusoknak, általában a politikai világnak a vállalkozók általi pénzügyi támogatását, addig húsz év múlva ugyanez a testület az ellenkező álláspontra helyezkedett, és lényegében eltörölte az ez irányú korlátokat. Nem járunk messze a valóságtól, ha úgy gondoljuk, hogy mindez tulajdonképpen egy jogilag nem támadható korrupció.

Nálunk főleg a szintén mindentudó és agresszív webes média előre dörzsölgette a kezét. Fő, és gyakorlatilag egyetlen ellenségük, a magyar kormányfő számára lesz nemulass!, írták, amiért Tusványoson érzékeltette: Trump lenne jobb a világnak. Jön Clinton és…

Ami a végeredmény ismertté válása után történt, az mind az USA, mind az EU, mind pedig Magyarország szintjén katartikus élményhez juttatta a már amúgy is megtépázott lelkeket.
Az USA-ban tüntetések egyáltalán nem békés sora kezdődött. A homlokokon a felirat: nem az én elnököm (not my president). Hát nem is az övé, hanem az Amerikai Egyesült Államoké. A mindent tudók védett kedvence, Hollywood világa nem tér magához. A már csak nevükben kisebbségnek számítóak (spanyol ajkúak, afroamerikaiak és egyebek) félelmeiket hangoztatják. A vesztes Clinton kínosan hosszú idő eltelte után állt a kamerák elé, a források szerint addig – enyhe kifejezéssel – dühöngött a színfalak mögött. De gratulált a győztesnek, nem úgy, mint Mesterházy Attila 2014-ben. Aztán napokra eltűnt a nyilvánosság elől. Azért, hogy – elmondása szerint – oldalán a kutyákkal, összegömbölyödve jó könyveket olvasson. Egyes egyetemeken a diákok és a tanárok egy része szabadnapokért kiáltott, hogy fel tudják dolgozni a traumát. Órák maradtak el, néhány helyen még kutyaterápiás segítséget is felajánlottak a rászorulóknak. A The New York Times bocsánatot kért olvasóitól a sorozatos félretájékoztatásért.

Mi sem dicsekedhetünk. Ha a kormány bármilyen intézkedést bejelent, az újabbak közül gondoljunk például a béremelésre, a járulékok vagy a társasági adó csökkentésére, akkor a keresőprogramok sebességével versenyre kelve a mindentudó webes felületeken szinte azonnal, percek múltán megjelennek a nem is rövid elemzések, bizonyítandó, hogy az adott lépés miért nem jó, miért nem visz előre. A Trump-győzelem után nagyjából harminchat órás csend honolt. Aztán életre keltek a médiumok. Tamás Gáspár Miklós, akit citálni is meglehetősen ízléstelen, oldalán a mosolyogva bólogató volt külügyminiszter és EU-biztos Kovács Lászlóval, „mocskos szájú, szexista, fajgyűlölő, marha” jelzőkkel illette az Egyesült Államok megválasztott elnökét, majd kifejtette: Trumpnál még Marine Le Pen is jobb, mert őt már legalább látták könyvet olvasni. Ez ám a mindent tudók által hirdetett tolerancia!
Nekünk érdemes elgondolkozni azon, hogy ennek a tagadhatatlanul új helyzetnek milyen következményei lehetnek a magyar gazdaság és gazdaságpolitika szempontjából. Természetesen csak kontúrok körvonalazása lehetséges.

A magyar kormányt – a korrupción és a korrupciózáson kívül – négy fontos területen támadják ellenzői. Ezek a sajtószabadság korlátozása, a demokrácia hiánya, a migránspolitika, valamint a gyengének tartott gazdasági eredmények. A magyar sajtószabadság haláláról, agonizálásáról írni az ez évi amerikai, és főleg a tavalyi német, osztrák és francia médiaesemények, értsd médiahazugságok után több mint ízléstelen. E területen várható még egy utolsó roham a kritikákat illetően, aztán lassú szelídülés vetíthető előre.
A demokráciával kapcsolatos hazai kritikák jelentős része a kétszeres, nagyarányú ellenzéki választási vereséghez köthető állandó destruktivitásból fakad. A „fékek és ellensúlyok” szinte hipnotikus ismétlését érdemes részben hitelteleníteni, részben gesztusokkal, részben pedig okos tárgyalásokkal kezelni, amint az az alkotmánybírák választásánál történt. A migránspolitikával összefüggésbe hozható támadások külföldön is, itthon is elülőben vannak, sőt az ellenzék saját maga számára teremtett megoldhatatlan helyzetet. Trump idevonatkozó nézetei nem fogják segíteni az unió hangzatos bevándorláspolitikai elképzeléseinek sima végrehajtását.

Az akut válság (2008–2010) kezelése, a makrogazdasági számok EU-s normák szerinti biztosítása, a multinacionális gazdasági és pénzügyi cégek bevonása a terhek viselésébe, a munkanélküliség nagyarányú csökkentése, a reálbérek emelése óriási energiákat emésztett fel. Egy kívülálló jól látja a wellnesshétvégék örömét és a fogyasztás emelkedését, de ezt a honpolgárok többségének is éreznie kell. Nem hatékonysági oka van annak, hogy a hazai bérek elmaradnak a visegrádi országokétól, hanem súlyos, a kilencvenes években induló politikai okai. Ez azonban ma már nem magyarázat, itt is tettekre van szükség. A napokban bejelentett drasztikus társaságiadó-csökkentéssel, továbbá a járulékcsökkentéssel párhuzamosan a kormánynak a Magyarországon is dolgozó gigacégekkel, amelyek döntő többségével egyébként is többéves megállapodást kötött, tárgyalóasztalhoz kell ülnie. Világossá kell tenni, hogy a kabinet velük szemben eddig minden ígéretét betartotta, és most rá kell őket bírni: béremeléssel ismerjék el a dolgozók teljesítményét és a magyar vezetés erőfeszítéseit.
Nem lesz könnyű, de mi könnyű manapság?

Veress József

 

A szerző közgazdász, egyetemi tanár


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »