Csodás gólfesztivállal megyünk a nyolcaddöntőbe

Csodás gólfesztivállal megyünk a nyolcaddöntőbe

Dzsudzsák Balázs és C. Ronaldo gólversenyébe torkollott záró csoportmeccsünk. Magyarország-Portugália 3-3, mindkét csapat tovább megy a nyolcaddöntőbe, de mi csoportelsőként, 5 ponttal.

Cikkünk frissül.

Mint Dárdai Pál mondta, nem sok jóra számíthattunk Portugália ellen, és bizony nem hiába intett óva mindenkit, hogy Ausztria és Izland után most valóban világsztár alakulattal hozta össze az élet Bernd Storck együttesét. Az első perctől igen fojtogató volt a luzitánok fölénye, először a hetedik percben jöttünk ki a kapunk előteréből, amikor Dzsudzsák balról egyből középre adott, de Rui Patríciónak nagyon aggódnia nem kellett ekkor sem. C. Ronaldóék játszadozása továbbra is meddő maradt, mígnem a 13. percben Dzsudzsák újra veszélyeztethetett szabadrúgásból – nem tette.

Mivel Izland ekkor szerencsével 1-0-ra vezetett Ausztria ellen, a csoportelsőségünk még mindig fennállt.

Közben egyenlítettek az osztrákok Izland ellen Schöpf révén, ami a portugáloknak és nekünk sem volt rossz hír, negyed órával a vége előtt tartottuk csoportelső helyünket azzal, hogy mindkét pályán döntetlen volt az állás. Storck cserékkel próbált frissíteni, Szalai révén pedig még egy kapufára is futotta az erőnkből, sőt Ricardo Carvalho is majdnem besegített nekünk.

A hajrára a színvonalnál csak a lelátói hangulat volt jobb, igazi fesztiválhangulat volt végig, és úgy is tűnt picit, mintha mindkét csapat számára jó lett volna a döntetlen…

Jónak is bizonyult, Magyarország – hihetetlen – csoportelsőként várja a nyolcaddöntőt, Portugália három döntetlennel a második helyen több rúgott góllal előzi meg Izlandot.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »