Csodálkozik az Összefogás alap vezetője, hogy az emberek nem akarják kétszeresen fizetni a politikusok által felvett adósságot – mely közben 2839 milliárddal nőtt

Csodálkozik az Összefogás alap vezetője, hogy az emberek nem akarják kétszeresen fizetni a politikusok által felvett adósságot – mely közben 2839 milliárddal nőtt

Totális érdektelenségbe fulladt az államadósság elleni fideszes harc. Már nemcsak a kormány, de a civilek sem tesznek érte, alig csordogált be összeg az Összefogás alapba. Az alap elnöke az év végén le is köszön a posztjáról.

Kétszáznyolcvanhatmillió forint. Mind­össze ennyi folyt be három év alatt az államadósság elleni alapba, melyet a kormány 2011 áprilisában hozott létre. A legtöbbet Szomor Dezső gazdálkodó adta (több mint húszmillió forintot), de az egyik leggazdagabb magyar, Gattyán György is tízmilliót utalt. A politikusok közül Surján László és Matolcsy György is milliókat fizetett be.

Hírdetés

– Nagyon lelassultak a befizetések, csökkent az érdeklődés is. Nem állt mellém senki. Óriásit csalódtam, teljesen elkeseredtem. Az év végén le is köszönök. A családom nevében ígértem fejenként kétmillió forintot. Ebből nyolcat már befizettem, még kettő hátra van, ezt idén beadom, de utána vége – mondta Horváth Tihamér, az alap elnöke, aki azt nem szeretné, hogy megszűnjön az alap, de azt másnak kell majd vezetnie.

Az államadósság mértéke az alap elindításakor (2011 áprilisában) 20 552 milliárd forintra rúgott. Most 23 391 milliárd forinton áll a teljes teher, azaz 2839 milliárd forinttal nőtt három év alatt a nagy fideszes harc eredményeképpen…

– Valóban nőtt forintban az adósság, de azért nem árt megjegyezni, hogy az államcsőd veszélye jócskán enyhült 2011-hez képest. A gazdaság elkezdett talpra állni – vigasztalt meg mindenkit Horváth.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »