Csodálatos teljesítmény: 5600 élősködővel gazdagították az olaszok a kontinenst

Ismét növekedett az Észak-Afrikából Olaszország felé özönlők száma, az olasz parti őrség több mint 5600 embert mentett ki a Szicíliai-szorosban hétfőn, éppen amikor Olaszországban a "migráció áldozatairól" (nem az olasz áldozatokra kell gondolni – a szerk.) emlékeztek meg.

Mintegy húsz, a líbiai partoktól indult hajónak és gumicsónaknak nyújtottak segítséget az olasz parti őrség, az olasz haditengerészet, valamint több nemzetközi humanitárius szervezetnek a Földközi-tengernek ezen a szakaszán tartózkodó hajói.

Az utóbbi napok viharos időjárása után az Észak-Afrika és Dél-Olaszország közötti térségben javuló időjárási viszonyokat kihasználva az embercsempészek egymás után bocsátották útra az emberekkel megtömött hajókat.

Az olasz parti őrség közlése szerint az egyik gumicsónakon utazó férfira már holtan találtak rá, nem élte túl a tengeri átkelést. Mások égési sérüléseket szenvedtek a migránshajók hajtóművéből kiszivárgó forró üzemanyagtól: közöttük két nő és egy kisgyerek is súlyosan megégett.

Olaszországban hétfőn emlékeztek meg a 2013-ban ugyanezen a napon, a dél-olaszországi Lampedusa szigeténél elsüllyedt hajó 368 eritreai áldozatáról. Az alkalomból a százötvenöt túlélőből huszonöten tértek vissza Lampedusára, hogy elhunyt társaikról megemlékezzenek. A túlélőkkel az egész Olaszországból Lampedusára érkezett olasz diákok is találkoztak.

A Migrantes olasz alapítvány adatai szerint 2003 októbere óta több mint 11 ezer ember veszítette életét a Földközi-tengeren.

(MTI nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »