Csodakeksz a kampányban

Csodakeksz a kampányban

A világ száz országában forgalmazzák és másodpercenként 800 (!) darab fogy el Amerika legnépszerűbb kekszéből – nem csoda, hogy a tengerentúlon kampánytémának is népszerű a tavaly óta hazánkban is forgalmazott Oreo. A keddi illinois-i előválasztás előtt pedig különösen az, hiszen a kívül fekete, belül pedig fehér, tejkrémes édesség gyártója, a Mondelez International vállalatcsoporthoz tartozó Nabisco éppen az Illinois-hoz tartozó Chicagóban vág bele a napokban hatszáz, Oreo-üzemi munkahely leépítésébe, s egyidejűleg a gyártósoroknak Mexikóba való telepítésébe. – Ha van, amiben az elnökjelölt-aspiránsok, köztük Hillary Clinton, Donald Trump és Bernie Sanders is egyetértenek, az ez: Amerika kedvenc kekszét Amerikában is kell gyártani – olvasható a CNN Money hírportálján. – Ez nem tisztességes velünk szemben. Chicago elveszíti ezt a nagy üzemet, amely egy másik országba települ át – fogalmazott Trump, aki még tavaly kijelentette: soha nem eszik többet Oreót. Clinton pedig visszafizettetné a Nabiscóval azt a 90 millió dolláros adókedvezményt, amelyet a vállalat 1993-ban azért kapott, hogy ne telepítse el Chicagóból a gyártást.Amerikai lesz-e az Oreo vagy sem? – a kérdés az 1994-es észak-amerikai szabadkereskedelmi egyezmény, a NAFTA létjogosultságát feszegetők sorába tartozik. Az Egyesült Államokat, Kanadát és Mexikót közös gazdasági térbe foglaló megállapodás – amely épp a vezető demokrata párti induló férje, Bill Clinton elnöksége idején lépett hatályba – számos bírálatot váltott ki az elmúlt két évtizedben. Az Oreo a mexikói Salinasban, 130 millió dolláros befektetéssel kialakítandó négy gyártósorán például tizedannyi órabért kell fizetni a munkásoknak, mint Amerikában.Szőcs László – www.magyaridok.huTisztelt olvasók!
Legyenek olyan kedvesek és támogassák “lájkukkal” a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: https://www.facebook.com/flagmagazin
– Minden “lájk számít, segíti a magazin működését!Köszönettel és barátsággal!www.flagmagazin.hu Tweet

A keddi illinois-i előválasztás előtt pedig különösen az, hiszen a kívül fekete, belül pedig fehér, tejkrémes édesség gyártója, a Mondelez International vállalatcsoporthoz tartozó Nabisco éppen az Illinois-hoz tartozó Chicagóban vág bele a napokban hatszáz, Oreo-üzemi munkahely leépítésébe, s egyidejűleg a gyártósoroknak Mexikóba való telepítésébe. – Ha van, amiben az elnökjelölt-aspiránsok, köztük Hillary Clinton, Donald Trump és Bernie Sanders is egyetértenek, az ez: Amerika kedvenc kekszét Amerikában is kell gyártani – olvasható a CNN Money hírportálján. – Ez nem tisztességes velünk szemben. Chicago elveszíti ezt a nagy üzemet, amely egy másik országba települ át – fogalmazott Trump, aki még tavaly kijelentette: soha nem eszik többet Oreót. Clinton pedig visszafizettetné a Nabiscóval azt a 90 millió dolláros adókedvezményt, amelyet a vállalat 1993-ban azért kapott, hogy ne telepítse el Chicagóból a gyártást.

Amerikai lesz-e az Oreo vagy sem? – a kérdés az 1994-es észak-amerikai szabadkereskedelmi egyezmény, a NAFTA létjogosultságát feszegetők sorába tartozik. Az Egyesült Államokat, Kanadát és Mexikót közös gazdasági térbe foglaló megállapodás – amely épp a vezető demokrata párti induló férje, Bill Clinton elnöksége idején lépett hatályba – számos bírálatot váltott ki az elmúlt két évtizedben. Az Oreo a mexikói Salinasban, 130 millió dolláros befektetéssel kialakítandó négy gyártósorán például tizedannyi órabért kell fizetni a munkásoknak, mint Amerikában.

Szőcs László – www.magyaridok.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »