Csillaghullás New Yorkban

Csillaghullás New Yorkban

Nagy meglepetéseket hozott az idei US Open harmadik napja, ugyanis két, a végső sikerre is esélyesnek gondolt teniszező búcsúzott el a wimbledoni döntős, Milos Raonic és a Roland-Garros bajnoka, Garbine Muguruza személyében. A bombaformában játszó Rafael Nadal történelmi sikert aratott, ugyanis ő játszott először New Yorkban behúzott tetőnél.

Az igazán nagy nevek közül a férfiaknál a szerb világelső, Novak Djokovic járt a legjobban, ugyanis ellenfele, a cseh Jirí Vesely – aki idén Monacóban már legyőzte őt – nem tudott kiállni ellene, mert begyulladt az alkarja. A címvédőnek jól jöhetett a pihenő, hiszen a harmadik körben az eddig remekül teniszező orosz Mihail Juzsnij vár rá – eddig mindössze tizenhárom játékot vesztett –, aki három sima szettben intézte el az argentin Guido Pellát (6:2, 6:1, 7:6).

Nadal hat játékot veszítve lépett túl az olasz Seppin Fotó: Don Emmert / AFP

A korábbi kétszeres US Open-bajnok Rafael Nadal is, úgy tűnik, elfelejtheti a csuklósérülését, hiszen eddig a legszebb napjaira emlékeztetően teniszezik. Ezúttal a mindenkire veszélyes olasz Andreas Seppi ellen lépett pályára, és elképesztő könnyedséggel lépett túl rajta (6:0, 7:5, 6:1). A tizennégyszeres Grand Slam-győztes egyébként történelmet írt, ugyanis ő lett az első, aki a US Openen fedett pályán diadalmaskodott. A második szettben, 3:3-nál elkezdett esni az eső, így be kellett húzni az Arthur Ashe Stadion százötvenmillió dollárból megépített tetőszerkezetét, ami mindössze öt percet vett igénybe.

„Úgy érzem, kezdek visszatérni a legjobb formámhoz, minőségi teniszt játszottam. A mostani játékom már közelített ahhoz, ami egy ilyen tornán szükséges a jó eredmény eléréséhez” – jelentette ki Nadal a találkozót követő sajtótájékoztatón. A spanyolra a következő fordulóban az orosz Andrej Kuznyecov vár, aki jelenleg a 47. a világranglistán, és a második fordulóban a 31. kiemelt spanyol Albert Ramos-Vinolast verte három szettben (7:5, 6:4, 7:6).

A felső ág másik két esélyese közül a 2014-es bajnok, az idei US Opent megelőző mesterverseny, a cincinnati torna győztese, a horvát Marin Cilic ellenmondást nem tűrően verte az ukrán Szerhij Sztahovszkijt (6:1, 6:2, 6:3), az idei wimbledoni döntős, kanadai Milos Raonic pedig kikapott a világranglista 120. helyén álló amerikai Ryan Harrisontól négy játszmában (6:7, 7:5, 7:5, 6:1). Utóbbi remekül teniszezett, ütött negyvennyolc nyerőt, és hétszer is elvette a bombaadogatásairól is híres kanadai szerváját. Úgy tűnik, Raonic játékára nagyon rossz hatással volt, hogy a US Open előtt kiszállt az edzői stábjából John McEnroe.

Konta Johanna előbb rosszul lett, majd legyőzte a bolgár ellenfelét Fotó: Jewel Samad / AFP


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »