Csendes elfogadás – Az első dohányzásmentes nap Sepsiszentgyörgyön

Csendes elfogadás – Az első dohányzásmentes nap Sepsiszentgyörgyön

Forgalom tekintetében a legtöbb sepsiszentgyörgyi vendéglátóipari egységben nem hozott számottevő változást a tegnap hatályba lépett dohányzáskorlátozó törvény. A bárok, vendéglők tulajdonosai, személyzete szerint a csendes átálláshoz a kedvező időjárás is hozzájárulhatott, illetve a tájékoztatás is alapos volt.

A városközpontban működő helyiségekben kivétel nélkül szép számban lehetett vendégeket látni tegnap dél körül, a Tein Teaházban többen a kinti asztaloknál sütkéreztek, a Korzó Irish Pubban – a munkatársak szerint – a törzsvendégeik, akikről kétségtelenül tudják, hogy dohányosok, ugyanúgy felkeresték őket, egy esetben távoztak csak, miután rákérdeztek: valóban nem lehet rágyújtani? A Bertis csoporthoz tartozó egységek sem tapasztaltak visszaesést, mind a városközpontban, mind a Stadion utcai vendéglőnél a szokásos napi forgalmat tapasztalták.

Körutunk során ugyanakkor a központi piaci kisebb bároknál helyenként csoportban az egység előtt dohányzókat láttunk, ahol pedig teraszt is kialakítottak, a legtöbb vendég azt választotta. Ugyanez a kép jellemezte a Sugás Áruház körüli kisebb-nagyobb egységeket, ahol a legtöbb helyen még nem rendezték be a teraszokat, viszont pár asztal kikerült. A Tribel központi vendéglőjében – ahol egy nappal korábban már kizárták a dohányosokat – azt észlelték, hogy páran a szokásos reggeli kávézóvendégeik közül távol maradtak.

A vendéglátók egyetértenek abban, hogy részben a kellemes időjárás miatt is zökkenőmentes lehetett az átállás. A teljes hatást egyelőre nehéz megítélni.
A tegnaptól hatályba lépett, a dohányzást zárt, nyilvános helyeken betiltó törvény előírásairól egyébként a kormány újabban egy grafikus tájékoztatást is kiadott, amelyben egyebek mellett elmagyarázzák, hol lehet, illetve hol tilos dohányozni. Eszerint zárt, nyilvános tér minden olyan helyiség, amely tetővel, mennyezettel és legkevesebb két fallal rendelkezik.


Forrás:erdely.ma
Tovább a cikkre »