Cseh, Kenderesi és Hosszú Katinka is aranyért úszhat

Cseh, Kenderesi és Hosszú Katinka is aranyért úszhat

Cseh László és Kenderesi Tamás is fináléba jutott a 200 méter pillangó hétfői elődöntőjéből a riói olimpián, utóbbi úgy, hogy megismételte a csodát, másodszor is megverte az úszófenomén, immár 19 olimpiai aranyat birtokló Michael Phelps-t. Hosszú Katinka futamát megnyerve jutott a női 200 méteres vegyes úszás döntőjébe, Jakabos Zsuzsanna a 10. helyen végzett.

A szám világbajnokaként a 30 éves Cseh 1:55.18 perces idővel megnyerte a futamát, pedig ez a teljesítménye négy századdal lassabb volt, mint amit az előfutamban úszott. Így is harmadikként került a legjobb nyolc közé.

“Először is gratulálok Hosszú Katinkának az aranyérméhez, fantasztikusan úszott ma is. Az én úszásom lehetett volna jobb, azt hittem, jobb idő lesz. Megnyertem a futamot, döntőben vagyok, de ez ott nagyon kevés lesz, szóval bele kell adnom mindent. Ráadásul Tamás fantasztikus időt úszott, majdnem egy másodperccel megjavította a legjobbját, azaz eggyel nőtt a riválisok száma. Most már csak nekem kell dinamikusabban úsznom. Remélem, ez menni fog” – értékelt Cseh.

Nála gyorsabb csak a 19 éves Kenderesi és a 19 aranyával minden idők legeredményesebb olimpikonja, az amerikai Michael Phelps volt. Ők a másik futamban vívtak nagy harcot, amelyben a pécsi úszó fantasztikus hajrával bizonyult gyorsabbnak, 1:53.96 perces idejével 77 századot faragott az előfutamban elért egyéni csúcsán.

“Nagyon örülök neki, hogy nem az történt, mint a londoni Eb-n, amelyen a második futamot nem bírtam. Láttam most, hogy Laciék nem úsznak nagy időket, azt gondoltam, ez idézőjelben könnyű lesz. Nem éreztem, hogy ilyen jó idő lesz. Nem tartottam magam a legerősebbnek, ráadásul szerintem a többiek jobban osztották be az erejüket. Ha most győztest kéne mondanom, az Laci lenne. Mondta, hogy neki a világcsúcs a célja, szerintem meg is tudja csinálni. Most két olyan okos úszást csinált, amiből lehet világcsúcs” – mondta Kenderesi.

A finálét – Cseh és Kenderesi részvételével – magyar idő szerint szerda hajnali 3.28-kor rendezik.

Hosszú a 2. legjobb idővel döntőzik szerdán

Hosszú Katinka futamát megnyerve jutott a női 200 méteres vegyes úszás döntőjébe, Jakabos Zsuzsanna a 10. helyen végzett.

Mindkét magyar hölgy a második elődöntőbe kapott besorolást, melyet magabiztos úszással az immáron kétszeres olimpiai bajnok Hosszú Katinka nyert meg 2:08:13-as idővel. Jakabos Zsuzsanna a verseny első szakaszában szépen tartotta magát, ám a végére némileg elfáradt, így 2:12:05-ös ideje csupán az összetett 10. helyre volt elég, így nem úszhat a szerda hajnali fináléban.

Ennek értelmében az ötszörös világbajnok bajai úszó a 200 méter vegyes magyar idő szerint szerda 4.15-kor kezdődő döntőjében is érdekelt lesz a szám világbajnokaként és világcsúcstartójaként.

MTI /  m4sport.hu

The post Cseh, Kenderesi és Hosszú Katinka is aranyért úszhat appeared first on PolgárPortál.


Forrás:polgarportal.hu
Tovább a cikkre »