Csecsemőjével ütötte barátját a 18 éves néger „anya” Amerikában

A floridai Ocoee rendőrsége letartóztatott egy 18 éves “AFROAMERIKAI” nőt, aki a vád szerint féléves fiával ütötte barátját a város tengerparti sétányán – jelentette a WKMG televízió. A rendőrség közlése szerint legalább húsz ember látta a hétfő délután történ esetet, és egyikük azonnal hívta is a 911-es segélyhívó számot.

Magyar Menedék - Badiny

A bejelentő elmondása szerint a 18 éves Tatyana Allen fogta a gyereket, és a “kicsivel ütötte a férfi, majd a földre dobta a gyereket”. A telefonáló közölte: “A csecsemő üvöltött. Arccal lefelé volt a homokban. Nem tudta felemelni a fejét, annyira kicsi volt.”

A kisbabát előfigyázatosságból kórházba szállították az eset után, ahol megállapították, hogy nem sérült meg – közölték a helyi hatóságok. Allen barátja szintén sértetlenül megúszta a támadást.

Közben Allen tagadta, hogy kisfiával ütötte volna a barátját. A WKMG cikke szerint az anyuka is felhívta a 911-et, azt állítva, hogy barátja volt az, aki őt ütötte, és a hívás közben egyszer sem említette meg kisfiát, akinek sírását hallani lehetett a háttérben.

A nő ellen testi sértés, valamint gyermek ellen elkövetett fizikai és lelki bántalmazás vádjával indítottak eljárást. Allen kedden jelent meg a helyi bíróság előtt előzetes meghallgatásra, ahol eltiltották attól, hogy kapcsolatba lépjen gyermekével, és 30 ezer dolláros óvadékot állapítottak meg ellene.


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »