Csányi leszólt Felcsútra

A Puskás Akadémia és Bernd Storck közti csörtébe bekapcsolódott az MLSZ elnöke, Csányi Sándor is. Közlemény formájában tudatta a felcsútiakkal: az irány adva van, avagy a futballunkban tegye mindenki a kötelességét.

Minden Bernd Storck nyilatkozatával kezdődött. A magyar válogatott szövetségi kapitánya a Nemzeti Sport keddi számában arról beszélt, nem érti, hogy miért nem kap több lehetőséget Kocsis Gergő a Puskás Akadémia első csapatában. A német szakember jelezte: a játékos decemberben élvonalbeli mérkőzésen is szerepelt, ráadásul tagja volt a 21 éven aluliak válogatottjának.

Persze jött is a reakció Felcsútról, amelynek a lényege röviden: a Puskás Ferenc Labdarúgó-akadémián dolgozók szakmai munkájába még a magyar szövetségi kapitány sem avatkozhat bele.

Iránymutatás

A két fél közti szóváltás akkor fajult komolyabb csörtévé, amikor egy harmadik személy, nevezetesen a Magyar Labdarúgó-szövetség elnöke, Csányi Sándor is beszállt. Viszont ahelyett, hogy a feleket egy asztalhoz ültetve, csendben próbálta volna elsimítani a konfliktust, a nyilvánossághoz fordult. A szervezet első embere kemény hangú közleményben tette helyre a felcsútiakat, többek között ezt írta:

„A Puskás Akadémia tegnapi közleménye egy általános félreértésre hívta fel a figyelmemet. Az MLSZ nemcsak szavakkal, hanem konkrét, állami forrásból származó támogatásokkal segíti az akadémiák munkáját. Tisztán kell látni, hogy többségében nem magánvagyonból, hanem állami pénzből indult meg az elmaradt magyar futball utánpótlás-nevelésének felzárkóztatása. […] A támogatási pénz nem fogható fel úgy, hogy azt valaki alanyi jogon kapja. Ez az összeg kizárólag azt célozza, hogy egy stratégiai fejlesztési területen összehangolt munkára kerüljön sor, ami hatékonyan szolgálja a sportág hosszú távú érdekeit. Aki a stratégia közös megvalósításában részt kíván vállalni, kaphatja a támogatást. Aki nem akar, az ne számítson a többletforrásra se.”

Ezt egyértelmű üzenetként is értelmezhetnék Felcsúton, mintha a „főnök leszólt volna nekik”: ha nem jó helyre megy a pénz, többet nem kapnak belőle.

Kerestük a Puskás Akadémiát, hogy miként kommentálja Csányi Sándor szavait, de cikkünk megjelenéséig nem érkezett válasz.

Amellett, hogy az elnök újra kifejtette véleményét a fiatalokkal kapcsolatban, közleményében azt is hangsúlyozta, hogy Bernd Storcknak igenis kötelessége elmondani véleményét konkrét esetekben, például egy-egy fiatal magyar játékossal kapcsolatban. „Kérem ebben minden klub és akadémia megértését és támogatását, vagy úgy is mondhatom, hogy a futballunkban tegye mindenki a kötelességét!”

Több száz millió fiatalokra

Amikor Csányi konkrét állami forrásokra hivatkozik, nem aprópénzről beszél. Igen komoly összegeket kap egy-egy akadémia azért, hogy a magyar labdarúgásnak olyan fiatal labdarúgókat neveljen, akik megállják a helyüket mind a magyar, mind a nemzetközi színtéren. Így a kritika valahol érthető, persze csak ha nincs zsarolásszaga. Az MLSZ honlapján megtalálható adatok szerint a 2015-ben megítélt támogatások legnagyobb hányada a Honvéd és a Győri ETO akadémiájához jutott, de a felcsútiak se panaszkodhatnak.

Tavaly év végén az MLSZ elnöke komoly reformba kezdett a fiatalok előtérbe helyezésének céljával: ígéretet tett rá, hogy a szövetség felgyorsítja az utánpótláskorú magyar játékosok szerepeltetésének elősegítésével kapcsolatos tevékenységét.

„Ragaszkodunk az irányelveinkhez, nem engedünk például abból, hogy az NB II-ben igenis azoknak a tehetségeknek kell futballozniuk, akik még nem férnek oda a legjobb tizenkét magyar klub keretéhez, de játéklehetőség esetén fejlődésre képesek. A fennmaradó töredék pénzekből azon egyesületeket jutalmazzuk, amelyek követik a magyar futball jövője szempontjából fontos irányelveket, és berakják a csapatukba a fiatal magyarokat” – fogalmazott 2015 októberében Csányi.

Egy irányba evez tehát Bernd Storck és Csányi Sándor, ennek bizonyítéka az elnök éles hangú üzenete a Puskás Akadémiának. Céljuk ugyanis, hogy az akadémiát végzett, tehetséges játékosok minél előbb lehetőséget kapjanak a felnőtt csapatokban. Azt már ítélje meg mindenki saját maga, hogy ezt a fenti módon ildomos-e közölni.

Érdeklődtünk a Magyar Labdarúgó-szövetségnél, hogy miként kommentálják Csányi Sándor Storckra vonatkozó kijelentését. Azaz mostantól a szövetségi kapitány fiatal labdarúgók szerepeltetésére vonatkozó szavait bármelyik klubnak irányadónak kell-e tekintenie? Mint írták, „az elnök úr megszólalásában az együttműködés igényét fogalmazta meg, az értelmezés szabadsága pedig adva van”.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »