Csaknem 800 katonát tartóztattak le a törökországi puccs miatt

Már a kormányhoz hű erők uralják a török hadsereg főparancsnokságát. Ezt egy vezető török tisztviselő mondta szombat reggel, de hozzátette, hogy a “kis lázadó csoportok” még ellenállnak. Arról is tájékoztatott, hogy a lázadók kezén vannak helikopterek, de vadászgépeik nincsenek.

Magyar Menedék - Tepe

Közben az Anadolu állami hírügynökség arról adott hírt, hogy szombat reggelig 754 katonát tartóztattak le a puccsal összefüggésben. Emellett a hadsereg öt tábornokát és 29 ezredesét leváltottak a belügyminiszter utasítására.

Ezzel egy időben a Béke otthon elnevezésű mozgalom, amely állítólag a hadsereg puccsistabarát erőit tömöríti, egy közleményben azt írta, hogy erőik továbbra is eltökélten harcolnak. A szervezet egyben arra szólította fel a lakosságot, hogy biztonságuk megőrzése érdekében mindenki maradjon otthon – írja az MTI.

Közben kiszabadították a puccsisták fogságából a hadsereg vezérkari főnökét is. Hulusi Akar tábornokot az államcsíny-kísérlet kezdetén ejtették túszul a katonai főparancsnokságon és helikopterrel egy légi támaszpontra vitték a török főváros közelébe.

A török rendőrfőnök pedig arról számolt be, hogy 16 puccsistát megöltek az összecsapásokban a hadsereg főhadiszállásán, 250 embert pedig őrizetbe vettek.


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »