Clintonék szomorkodnak és trumpoznak a Brexit-népszavazás miatt

A demokraták várható elnökjelöltje, Hillary Clinton pénteken a "bizonytalanság időszakának" minősítette az Egyesült Királyságban született döntést az Európai Unióból történő kilépésről, és úgy vélekedett, hogy ez emelte a tétet a novemberi amerikai elnökválasztáson is.

Clinton szerint e bizonytalan időszakban kivált szükség lesz nyugalomra és megfontolt, tapasztalt döntéshozóra a Fehér Házban, hogy megvédhessék az amerikai polgárokat, és az Egyesült Államok barátait és szövetségeseit is.

A volt külügyminiszter írásos közleménye után – amelyben egyébként, Obama elnökhöz hasonlóan, ő is hitet tett az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság változatlan “különleges viszonya” mellett -, kampányának tanácsadói sajtókonferencián fejtették ki, hogy Donald Trump Brexittel kapcsolatos álláspontja kártékony.

Trump pénteken reggel Skóciában – ahol egyik golfpályája megnyitóján vesz részt – azt mondta újságíróknak, hogy a britek “visszavették országukat”, ahogyan szerinte ez az Egyesült Államokban is megtörténik majd a novemberi elnökválasztáson.

Jake Sullivan, a Clinton-kampány külpolitikai főtanácsadója sajtóértekezleten hangsúlyozta: Trump állásfoglalása ismételt bizonyíték arra, hogy a republikánusok várható elnökjelöltjét a heveskedő természete sem teszi alkalmassá arra, hogy elnök legyen. “Donald Trump aktív volt annak érdekében, hogy ez az eredmény szülessék és nyomában gazdasági zűrzavar alakuljon ki” – fogalmazott Sullivan, s hozzátette, hogy Hillary Clinton szemszögéből ezért is nagyon fontos, hogy ki kerül majd a Fehér Házba.

Nyilatkozatot adott ki pénteken délben az amerikai kormány külkereskedelmi minisztériumának főmegbízottja, Michael Froman is, aki a transzatlanti kereskedelmi és beruházási partnerségről (TTIP) szóló amerikai-európai tárgyalásokon az amerikai delegáció irányítója.

Közleményében Froman leszögezi, hogy a brit kilépés az Európai Unióból nem teszi semmissé a szabadkereskedelmi tárgyalásokat. “A TTIP gazdasági és stratégiai létjogosultsága változatlanul erős” – fogalmaz a közleményben Froman.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »