Clinton–Trump-vita: nem spóroltak a személyeskedő támadásokkal

Clinton–Trump-vita: nem spóroltak a személyeskedő támadásokkal

A második tévévitán sem kímélte egymást a demokrata Hillary Clinton és a republikánus Donald Trump. Utóbbi belengette, hogy megválasztása esetén ügyészi vizsgálatot indíttatna Clinton ellen, míg a demokrata jelölt arról beszélt, hogy az elmúlt napokban is jól látszott, milyen ember valójában Donald Trump, mert ellenfele soha semmiért nem vállalt felelősséget. Az első felmérések szerint a második tévévitát is Hillary Clinton nyerte, de Donald Trump fegyelmezettebb és felkészültebb volt, mint 1 hete az első szócsatán.

Meglepetésszerű sajtótájékoztatót tartott Donald Trump az elnökjelölti vita második fordulója előtt. A republikánus jelölt négy nő társaságában jelent meg. Hárman közülük azt állították, hogy Bill Clinton volt elnök szexuálisan zaklatta őket. „Juanita Broaddrick vagyok és Donald Trumpot támogatom. Gyakran tweeteltem és Trump úr visszaírt, hogy a tettek hangosabbak, mint a szavak. Trump úr talán mondott ronda dolgokat, de Bill Clinton engem megerőszakolt és Hillary Clinton megfenyegetett. Nem hiszem, hogy a kettő összehasonlítható” – fogalmazott egyikük.

Érkezésekor a két elnökjelölt nem fogott kezet egymással, és a 90 perces vitában egyikük sem spórolt a személyeskedő támadásokkal. Kölcsönösen lehazugozták egymást. Trump a vita elején bocsánatot kért a nőkről tizenöt éve mondott – pénteken nyilvánosságra került – szavaiért. „Ez egy öltözői beszélgetés volt, nem vagyok büszke rá. Én egy olyan ember vagyok, aki tiszteli az embereket, a családját, az ország lakosait és természetesen erra nem vagyok büszke. De megtörtént. Ha Bill Clintont nézzük, ő sokkal rosszabb. Amit én tettem azok csak szavak, ő cselekedett. Amit ő tett a nőkkel, senki a politikatörténetben nem volt olyan gyalázkodó ebben az országban, mint ő. Ezt bárhogy lehet nevezni, de Bill Clinton gyalázkodó volt a nőkkel. Hillary Clinton pedig megtámadta ugyanezeket a nőket és durván támadta meg őket, négyen itt is vannak ma” – jelentette ki a republikánus elnökjelölt.

Donald Trump szerint Clintonnak a több mint 30 ezer eltűnt elektronikus leveléért kellene bocsánatot kérnie, amelyet külügyminisztersége idején a magánszerveréről küldött, illetve oda kapott. Trump azt ígérte, ha ő lesz az elnök, vizsgálatot indíttat az e-mailek ügyében, és közölte: ha ő irányítaná az országot, Clinton már börtönben lenne. „Már korábban is elmondtam, de megismétlem, mert azt szeretném, ha mindenki tudná. Ez egy hiba volt és vállalom a felelősséget azért, mert a saját e-mail fiókomat használtam. Természetesen, ha visszapörgethetném az időt, nem tenném meg újra. Nem keresek kifogásokat. Ez hiba volt és nagyon sajnálom” – reagált a demokrata elnökjelölt.

A két jelölt beszélt a szíriai helyzetről is. Trump azt mondta, nem kedveli Aszad szíriai elnököt, de Moszkvával és Teheránnal együtt mégiscsak eredményesen harcol az Iszlám Állam terrorszervezete ellen. „Most Irán és Oroszország ellenünk van. Erre Clinton harcolni akar, harcolni a felkelőkért. Egy probléma van, azt sem tudja kik a felkelők. Egy dolgot mondok: nem szeretem Asszadot, egyáltalán nem szeretem, de Asszad az IÁ-t gyilkolja. Oroszország is az IÁ-t gyilkolja és Irán is. Ezek hárman összefogtak, mert a mi külpolitikánk gyenge” – emelte ki Trump.

Hillary Clinton nem küldene amerikai szárazföldi csapatokat Szíriába, helyette megfontolná a kurdok felfegyverzését. „Baghdadi után mennék. Kifejezetten őt céloznám, mert úgy gondolom, hogy az al-Kaida vezetők elleni célzott támadásaink – és én elég sok ilyenben részt vettem, nagyon titkosakban is – változást hoztak. Azt hiszem ez segítene. Azt is gondolom, hogy a kurdokat is fel kéne fegyverezni. A kurdok a legjobb szövetségeseink Szíriában, csak úgy mint Irakban” – fogalmazott a volt külügyminiszter.

A felmérések szerin Clinton nyerte a második vitát is Donald Trumppal szemben,  de Trumpnak is sikerült felülmúlnia a várakozásokat.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »