Clinton és Trump

A republikánusok múlt heti clevelandi és a demokraták csütörtökön zárult philadelphiai konvencióin hivatalosan is eldőlt, hogy az amerikai politikai rendszer kissé kartellszerűen működő két nagy pártja kikkel fut neki a novemberi elnökválasztásnak. Míg előbbiek a jól ismert, de eddig politikusként meg nem méretett, extravagáns ingatlanmilliárdost, addig utóbbiak az aktuális amerikai politikai paletta legismertebb arcát, egyúttal egyik legellentmondásosabb figuráját küldenék a Fehér Házba. A lényeg azonban az, hogy a túlnyomó többség számára Donald Trump és Hillary Clinton közül választani egyet jelent a kisebb rossz választásának nem túl szívderítő lehetőségével. Bár világszerte küzdenek a nyugati típusú demokráciák a fáradtsággal, unalommal és kiábrándultsággal, az Egyesült Államok esetében különösen szomorúvá teszi ezt a helyzetet, hogy nyolc éve a jelenlegi elnök, Barack Obama színrelépésekor még be tudta bizonyítani, hogy egy karizmatikus jelölttel és a remény nevében fel lehet lelkesíteni a tömegeket.

Ezúttal egy nagyon más, pozitív energiának igencsak híján lévő kampány és annak főszereplői elevenednek meg a szemeink előtt.

Az Egyesült Államok első női elnökjelöltjét Magyarországon sem kell bemutatni. Az amerikai közéletben majd negyedszázada állócsillagként jelen lévő Hillary Clinton külügyminiszterként zéró diplomáciai érzékről tanúságot téve érte el, hogy a birodalmi gőg XXI. századi szimbólumává váljon a hazai közvélemény számára, az Orbán-kormány legnagyobb hasznára és a kétoldalú kapcsolatok legnagyobb kárára. Ahogy szenátorsága (Irak) és kabinettagsága (arab tavasz) is megmutatta, annak a hegemonikus, beavatkozáspárti és mindennemű alázatot nélkülöző politikának a nyilvánvaló, elkötelezett képviselője, amely felszántotta az amúgy sem rendezettségéről híres Közel-Keletet, ismét ellenségessé tette Oroszországot, s ezzel a II. világháború óta nem látott veszélybe sodorta Európát, benne térségünket. Donald Trumppal nem ilyen egyszerű a helyzet. Róla csak annyit tudunk, hogy egy milliárdos, aki fejébe vette, hogy elnök lesz, és a legvadabb kapitalizmust idéző értékesítési módszerekkel (azt mondja, amit a potenciális fogyasztók, azaz a választók többsége hallani akar) tör célja felé. Kettejük közül a 42. amerikai elnök felesége bizonyosan abból hozna többet, ami jelenlegi stratégiai problémáinkat is okozta. A festett hajú celeb ezzel szemben láthatóan hajlik Amerika globális szerepének korlátozására, amely a közelmúltban nekik is, nekünk is csak bajt hozott. Ugyanakkor teljesen kiszámíthatatlan, ami mindig kockázatos lehet, ha az atombőröndbe nyúlkálhat az illető. Ami minket illet, olyan amerikai elnökre van szükségünk, aki legalábbis nem szítja tovább az elődei, mindenekelőtt George W. Bush által a közelünkben kirobbantott konfliktusokat, s nem is kezeli őket olyan teszetosza, végső soron több kárt, mint hasznot hozó módon, mint a jelenlegi elnök. Aki vallja, hogy a világon vannak más szuverén országok, eltérő kultúrák és érdekek, amelyek nem feltétlenül kérnek a rájuk erőltetett tengerentúli modellből vagy a zászlóra tűzött globalizmusból.

Persze a nagy latolgatás közben azt látnunk kell, hogy épp Barack Obama példája mutatta meg, hogy egy fecske, még ha amerikai elnök is, nem csinál nyarat. Kezdeti külpolitikai idealizmusa, hogy Amerika szerepét normalizálja a világban, zsákutcába jutott a katonai-ipari-titkosszolgálati komplexum, a washingtoni elit ellenállásán és cselvetésén. Bárki lesz is az utódja, ha változást akar kicsikarni (erre Trumpnál mutatkozik halovány esély), velük szemben nincs sokkal több esélye.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 07. 30.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »