Civil pályázatok a Gulág-emlékévvel kapcsolatban

Civil pályázatok a Gulág-emlékévvel kapcsolatban

A Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékévének alkalmából négy pályázati kiírást jelentetett meg 2016. július 15-én az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő. A pályázatokra szánt teljes keret 1 milliárd 25 millió Forint. A pályázatokra 2016. július 15-től lehet pályázni.

A kép illusztráció. Fotó: fortepan.hu

A pályázati kiírások az alábbi témakörökhöz kapcsolódnak:

Az „Elhallgatott történelem” (GUL-15-A) című témakörhöz kapcsolódó pályázatok célja az eddig elvégzett kutatások, illetve új kutatások eredményeinek megismertetése hazai és nemzetközi szinten. A pályázatok támogatják a történészek szakmai továbbképzését, regionális és helytörténeti kutatásokat, tanulmányutakat hadifoglyok és civil elhurcoltak összegyűjtésére létrehozott gyűjtőtáborok helyszíneire, emlékhelyekre. A pályázatok támogatására felhasználható keretösszeg 515 millió Forint.

A „KOR-dokumentumok” (GUL-15-B) című témakörhöz kapcsolódó pályázatok kiállításokat, vándorkiállításokat, tanulmányköteteket, regionális és helytörténeti kutatások anyagának megjelenését támogatják. A pályázatok támogatására felhasználható keretösszeg 295 millió Forint.

„A mi történetünk” (GUL-15-C) című témakörhöz kapcsolódó pályázatok a Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások személyes történetének felkutatásában és ezek megjelentetésében nyújtanak segítséget többek között kisfilmek, dokumentumfilmek, egyéni visszaemlékezések kiadványai, oktatási anyagok elkészítésével. A nyertes kisfilmek, irodalmi alkotások egy része lehetőséget kap az országos médiában való megjelenésre. A pályázatra magánszemélyek jelentkezhetnek. A pályázatok támogatására felhasználható keretösszeg 70 millió Forint.

Az „Emléktáblák és emlékművek kihelyezésének támogatása” (GUL-15-D) című témakörhöz kapcsolódó pályázatok célja egységes emléktáblák vagy emlékművek elhelyezése minden olyan érintett településen, ahonnan áldozatokat hurcoltak el politikai fogolyként, vagy kényszermunkára. A pályázatokra a helyi és nemzetiségi önkormányzatok, valamint a magyarországi és határon túli civil szervezetek pályázhatnak. A pályázatok támogatására felhasználható keretösszeg 145 millió Forint.

A pályázatok elbírálása szakaszosan történik. A beadási határidőkről és a pályázati kiírás részletei felől az Emlékév hivatalos oldalán, a www.beszedesmult.hu és az Emberi Erőforrások Támogatáskezelő(www.emet.gov.hu) honlapján tájékozódhatnak az érdeklődők.

The post Civil pályázatok a Gulág-emlékévvel kapcsolatban appeared first on PolgárPortál.


Forrás:polgarportal.hu
Tovább a cikkre »