Ciao, Matteo! – A gödör aljára tart Itália

Ciao, Matteo! – A gödör aljára tart Itália

A tegnap kiszavazott olasz kormányfő, Matteo Renzi kormánya volt a 63. 1946 óta. Harminchárom hónapig birtokolták a hatalmat. És jó eséllyel taszítottak egy jókorát a szakadék felé tartó Olaszországon.

Mert az elemzők hónapok, sőt, évek óta azt jósolják, Olaszország lesz a következő Görögország. Nem alaptalanul.

A La Repubblica, a kormányzó baloldali-technokrata Demokrata Párthoz közel álló napilap azt írta ma, hogy Matteo Renzi népszavazási kezdeményezése ugrás volt az ismeretlenbe.

Még nem volt olyan kormány a nyugati demokráciákban, amely ezer napos fennállás után túl tudott volna élni egy népszavazást-tették hozzá a kormány lapjában. Márpedig a miniszterelnök számára ez a szavazás éppen a bizalomról szólt egy olyan milliőben, ahol a borzalmas gazdasági mutatók ellenére is közel 40 százalékkal tudták nyerni a választást úgy, hogy a Silvio Berlusconi-féle jobbközépnek és az újbal-centrista 5 Csillag Mozgalomnak (elnöke az ex-színész Beppe Grillo) továbbra sincsen még csak esélye sem megközelíteni támogatottságban a szoft-balt.

Hírdetés

Renzi kormányában valószínűleg személyi változások várhatóak. A gazdasági problémákra továbbra sem talál választ a kabinet, noha az ipar stagnál, a munkanélküliségi ráta rekordmagasságokban van. A minimálbér vásárlóértéke a második világháború vége óta egészen ritkán volt ilyen alacsony, a fiatalok tömegesen hagyják el az országot.

Eközben az illegális migráció immár nem csupán a déli szigeteket (mint Lampedusa, Linosa vagy Pantelleria) érinti, hanem immár az összes nagyobb olasz várost. Ez is Silvio Berlusconi öröksége, aki egykori jóbarátja, Moammer Kadhafi jóindulatára bízta, elárasztja-e bevándorlókkal a kontinenst, avagy sem.

És ha mindez nem lenne elég, az észak-dél ellentét soha nem volt ilyen erős, mint napjainkban (délen az adófizetési és járulékfizetési morál finoman szólva is igen alacsony és akkor még szó sem esett a különböző, Európát is lefedő tartományi maffiacsoportok tevékenységéről), emellett néha egy-egy földrengés is porrá zúz egy történelmi települést.

Renzi tegnap megpróbálta megtalálni a kiutat, de sikerült épp az ellenkező irányba löknie hazáját.

H.Á.
 


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »