CIA-főnök: a legnagyobb ostobaság lenne az iráni atomegyezmény felmondása

Az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatója szerint “a legnagyobb ostobaság lenne”, ha Donald Trump, a januárban hivatalba lépő megválasztott amerikai elnök felmondaná az iráni nukleáris fejlesztési programról kötött megállapodást.

Magyar Menedék - Horthy-naptár

John Brennan, aki már bejelentette, hogy januárban távozik tisztségéből, a BBC televíziónak adott, szerdán sugárzott interjúban elmondta: arra figyelmeztette Trump stábját, hogy az iráni atomegyezmény felmondása – amelyet Trump a választási kampányban kilátásba helyezett – katasztrofális következményekkel járhatna, mert az iráni politika keményvonalas erőinek malmára hajtaná a vizet, és nukleáris fegyverkezési versenyt indíthatna el a térségben, ha újraindulna az iráni atomprogram.

Brennan szerint nem volt még példa arra, hogy egy új amerikai kormányzat egyoldalúan felmondott volna egy olyan nemzetközi szerződést, amelyet elődje kötött.


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »