Cenzúráznák a filmes adatbázist

Cenzúráznák a filmes adatbázist

Hollywood filmsztárjai megelégelték, hogy koruk miatt nem jutnak szerephez, vagy éppen bizarr felkéréseket kapnak. Vannak, akik szerint ez ellen úgy érdemes küzdeni, hogy levetetik a születési dátumukat az IMDb-ről.

Legkésőbb Jennifer Lawrence esete óta azért a legtöbbek számára kétségtelen: a hollywoodi szereposztók továbbra sem feltétlen mérnek egyenlő mércével. Vannak, akik ikonná válhatnak, még így sem lesznek valamiért méltóak például az azonos fizetésre: hiába lett Az éhezők viadala sztárja Lawrence, a Sony levelezésének meghekkelésekor kiderült, színésznő társaihoz hasonlóan ő is jóval kevesebb pénzért járul hozzá a produkció sikeréhez, mint mondjuk egyes férfiak.

Előbb Tom Hanks szerelme, majd édesanyja

De a színésznőket valamiért a koruknak megfelelő szerepekbe sem tudják gyakran beosztani, ami vígjátékba illő helyzeteket eredményezhet. Az idén 70 éves Susan Sarandon például a 2014-es Tammyben a 46 éves Melissa McCarthy nagymamáját alakíthatta, ami még akkor is különös, ha tudjuk, hogy utóbbi nyugodtan letagadhatna öt-tíz évet a korából. De a szintén a hetvenedikbe lépő Sally Fieldnek sem lehetett kevésbé megalázó, amikor a ’88-as Életem a kabaréban még a nála tíz évvel fiatalabb Tom Hanks szerelmét alakíthatta, a ’94-es Forrest Gumpban viszont már az édesanyját.

Nemcsak Lawrence elégelte meg a nem túl nőbarát lépéseket, de úgy tűnik, a küzdelemnek egy igen különös módját választanák: többen is töröltetni kívánják születési dátumukat a filmes oldalakról, többek közt a legnagyobb filmadatbázisról, az IMDb-ről. Aminek kapcsán a The Guardian találóan fogalmazta meg: leginkább csak összezavarhatja, és nem megoldja a helyzetet, hiszen arra buzdítja a színészeket, hogy titkolják el korukat a szerepek kedvéért. Ráadásul a különféle esetek épp azt mutatják: a valós kort semmibe véve, „ránézésre” osztják ki a szerepeket, ki tudja, miféle szakmai szempontok alapján.

Jog a valós adatok eltagadására?

Egy friss kaliforniai törvény szerint márpedig az IMDb kérésre köteles lesz törölni a színészek/színésznők korát. A Jerry Brown kormányzó által aláírt jogszöveg, az AB-1687 szerint nemcsak a legnagyobb filmes adatbázis, de például a StudioSystem és más oldalak is kénytelenek lesznek leszedni az adatokat, ha a másik fél ezt szeretné. A törvény csak a kereskedelmi oldalakra vonatkozik, ahol hirdetéseket tesznek közzé, pénzt kapnak a feliratkozó színészektől: tehát a Wikipédiára például nem. Kérdés, ennek mi értelme így tulajdonképp: lényegében két kattintással úgyis a legtöbbek életkora kideríthető, de a filmiparban feltehetőleg másként is ki tudják találni, ki hány éves – csak épp nem érdekli őket, és lazán osztanak nagymamaszerepet az „unokánál” két évtizeddel idősebbekre.

 Sally Field és Tom Hanks az 1988-as Életem a kabaréban. A nő itt még társ volt, a hat évvel későbbi Forrest Gumpban már Hanks édesanyja. Pedig csak tíz évvel idősebb IMDb  

A Filmszínészek Szakszervezete tévés-rádiós művészeinek részlege (SAG-AFTRA) mindenesetre úgy vélte, a törvény üzenet lehet a tagok részére, hogy a kor alapján történő diszkrimináció komoly probléma az iparban. Ezek a netes oldalak komoly szerepet játszanak a szereposztási folyamatban, így jelzésértékű lehet a szabályozás – állították. Kérdéses ugyanakkor, milyen valós hatása lehet: nem az esetleg talált képek alapján fognak így dönteni? A törvény ellenzői szerint egyébként a szólásszabadságot is ellehetetleníti a döntés. Erről írt a libertárius Reason szerzője is, aki cenzúrát kiáltott, és úgy vélte, ez a mentalitás vezetett az Európai Unió „szörnyű”, a felejtés jogáról szóló törvényéhez.

Ismert: eszerint az emberek kérhetik a róluk szóló találatok eltávolítását a Google-ről és más keresőoldalakról, ha esetleg mondjuk korábban elítélték őket, de szabadulás után azért új életet kezdenének. Az információszabadság hívei természetesen nem értettek vele egyet, hogy a nyilvánosság ellenzői akár közérdekű információkat is elrejthessenek így. (Például nagy nemzetközi portálok híreit.) És ha csak a fizetős tagoknak járhat a mostani kiváltság, azt is jelentheti, hogy a korábban fel nem iratkozó színészeknek meg kell vesztegetniük az oldalt, hogy szerintük korrekt eljárást harcoljanak ki.

Tinédzserszerepben 29 évesen

A Beverly Hills 90210 sztárja, Gabrielle Carteris a The Hollywood Reporteren viszont saját példájával érvelve védte meg a döntést. Szerinte sosem osztották volna rá egy tinédzser szerepét, ha az emberek tudják, hogy valójában 29 éves. A Reason szerint ez csak azt mutatja, hogy például sosem nézett bele a Glee-be, ahol azért szintén kerültek hasonló korúak gimnazista szerepbe. Egyébként ez a kérdés a Harry Potter-sorozatnál is megjelent: egy ideig szó volt a karaktereknél hamar idősebbé váló színészek lecseréléséről, de ez végül nem történt meg.

A most elfogadott törvény január 1-jéig biztos nem lép még életbe. A The Hollywood Reporter kereste az IMDb-t is, de az oldal nem válaszolt a kérdésekre.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »