Célkeresztben a banki pénzteremtés Svájcban

Célkeresztben a banki pénzteremtés Svájcban

Vajon mennyire lehet ördögtől való az a gondolat, hogy a jövőbeni válságok elkerülése érdekében a kereskedelmi bankokat meg kell fosztani a pénzteremtés lehetőségétől? A banktitok hazájában, Svájcban mozgalom indult azért, hogy elvegyék ezt a jogot a pénzintézetektől, sőt népszavazást is tartanak a kérdésről.

Visszatérő témájuk a modern pénzügyi rendszert övező összeesküvés-elméleteknek, hogy a magántulajdonú kereskedelmi bankok a semmiből teremtik a pénzt, ebből lesz a vagyonuk, és ezzel nagymértékben hozzájárulnak a spekulációs buborékok, valamint a pénzügyi-gazdasági válságok kialakulásához. Logikusnak tűnik a következtetés: ha a jövőben el akarjuk kerülni a kríziseket, vagy legalábbis tompítani kívánjuk a hatásukat, akkor lényegében meg kell szüntetni a hagyományos értelemben vett bankokat. – Közgazdászkörökben is parázs viták folynak a pénz és a bankok gazdasági hatásáról, időnként pedig leporolnak olyan elméleteket, miszerint akkor lenne zavartalan a nemzetközi pénzügyi rendszer működése, ha újra az aranypénzt állítanák a középpontba – fejtegeti lapunk kérdésére Bánfi Tamás, a Budapesti Corvinus Egyetem tanára. Míg azonban eddig csak elméleti síkra korlátozódott a polémia, egy nemrégiben elfogadott svájci népszavazási kezdeményezés a gondolatkísérlet megvalósításával „kecsegtet”.

Az aláírásokat összegyűjtő Vollgeld-Initiative mozgalom a pénzteremtés jogát lényegében visszaadná a jegybankoknak, és számlavezető intézetté fokozná le a kereskedelmi bankokat. Ez azt jelentené, hogy az utóbbiak nem nyújthatnának hiteleket a náluk elhelyezett betétállomány rovására. A modern pénzügyi rendszer ugyanis leegyszerűsítve úgy működik, hogy a készpénzt és a számlapénz formájú jegybankpénzt a jegybank, a számlapénz formájú kereskedelmi bankpénzt a kereskedelmi pénzintézetek teremtik. Utóbbi úgy történik, hogy a bankok nem pusztán a központi bankok által létrehozott pénzmennyiséget közvetítik a megtakarítók és a hitelfelvevők között, hanem betétjeik sokszorosát adhatják ki hitelbe, amivel új pénzt teremtenek. Amikor ugyanis a kereskedelmi pénzintézet kölcsönt nyújt, akkor a hitelfelvevő számláján megjelenő összeggel nő a pénzállomány, és a kihelyezett hitelek betétként jelennek meg ismét a bankrendszerben. Így minden egyes hitelkihelyezéssel valahol a bankrendszerben új betétet is létrehoznak, és ezzel friss pénzt teremtenek, amit kölcsönként megint kihelyezhetnek. A központi bankok valamelyest képesek befolyásolni a rendszerbe pumpált pénz mennyiségét a kötelező tartalékrátának – a jegybankpénz és a banknál elhelyezett látra szóló betétállomány hányadosának – a meghatározásán keresztül, de úgy érzik, hogy erre a folyamatra nincs kellő ráhatásuk. A svájci mozgalom is kimutatta: a forgalomban lévő pénz túlnyomó részét, 87 százalékát nem a jegybank, hanem a kereskedelmi pénzintézetek teremtik számlapénz formájában. A társadalom pénzellátása tehát jelenleg lényegében magánkézben van. Ennek az lehet a következménye, hogy gazdasági fellendülés idején a bankok túl sokat hiteleznek, ami a magánszektor ellenőrizetlen mértékű eladósodásához vezet, ha viszont jön a gazdasági visszaesés, akkor ugyanilyen gyorsan le is épül a hitelállomány, ami csak tovább ront a helyzeten. A banki hitelezés jelenlegi rendszere így ráerősít a gazdasági ciklusokra, és destabilizálhatja az adott országot. Ezért nem kellene profitorientált, a közérdekre kevéssé érzékeny pénzintézetekre bízni ezt a mechanizmust – érvel a Vollgeld-Initiative. Az általa javasolt rendszerben a kereskedelmi bankok feladata kimerülne abban, hogy megőrzik a számlákon a pénzt (az ügyfelek ezért díjat fizetnének), de ezt nem használhatják fel hitelezés forrásául. Ha finanszírozni akarják a gazdaságot, ezt csak részvényeseik tőkéjéből vagy – más banktól, netán a jegybanktól származó – hitelfelvételből tehetik meg. Ez a rendszer biztonságosabb lenne a betétesek számára, mert számlavezetőjük nem tehetné kockára a pénzüket hitelkihelyezés útján. A kormányoknak sem kellene megmenteniük a csődtől a nagybankokat sem, hiszen az összeomlás a betétesek pénzét nem fenyegetné. Ráadásul a jegybankok így sokkal jobban kézben tarthatnák a ciklikus ingadozások egyik fő okának tartott banki hitelezést és pénzteremtést.

Bankra a mai formájában nem lenne szükség

– Innentől kezdve a bankra a mai formájában nem lenne szükség – fűzi tovább a gondolatot Zsiday Viktor közgazdász. Sőt a számlavezetés akár az állami alapszolgáltatás részévé is válhat, a hitelezéssel pedig külön társaságok foglalkozhatnának. De nincs új a nap alatt, ehhez hasonló elképzelést fogalmaztak meg amerikai közgazdászok az 1929–1933 közötti nagy gazdasági világválság idején is. A közgazdasági tudatból már kikopott Chicago-terv célja a hitelpénzen alapuló gazdasági rendszer kilengéseinek mérséklése volt a kölcsön- és a pénzállomány szétválasztásával. Támogatói a magánhitelezés megszüntetését és a pénzteremtés államosítását javasolták. A bankok helyett külön befektetési alapok foglalkoztak volna a hitelezéssel, amelyek értékpapírokat bocsátanak ki a kölcsönökre szolgáló pénzek összegyűjtésére. A bankoknak 100 százalékos tartalékrátát írtak volna elő, így a betétesek pénze sosem úszott volna el.

Az ilyen elképzelésekkel az a gond, hogy a modern pénzügyi rendszert működésképtelenné tennék – fejtegette Bánfi Tamás. A gazdaság pénzigénye ugyanis állandóan növekszik a reáltermelés bővülése és az árak emelkedése miatt. A múltban is kialakult időnként pénzhiányos állapot egy-egy országban, de ez hátrányokkal járt, és a gazdasági szükséglet előbb-utóbb kikényszerítette a korrekciót valamilyen új pénzhelyettesítő eszköz vagy szolgáltatás formájában. Véleménye szerint Svájc – amely elsősorban diszkrét bankjaiból él – számára katasztrófa lenne egy ilyen kezdeményezés megszavazása. Amellett, hogy a pénzügyi rendszer bevett logikáját teljesen felforgatná, gyakorlati problémák is felvetődnének: például ki helyezne el ott pénzt, ahol nem világos, hogy miként lesz elkönyvelve, és még a betéttulajdonosnak kell érte díjat fizetnie? Mi van akkor, ha az ügyfél a külön hitelezőtársasághoz rakja a megtakarítását megfelelő kamatért cserébe, de hirtelen szüksége lenne pénzre? Befektetési alapból nem lehet egyik napról a másikra úgy kivenni a pénzt, mint a jelenlegi kereskedelmi bankokból. S végül, de nem utolsósorban: utóbbiak a betétgyűjtés és hitelezés mellett jelenleg pénzforgalmi szolgáltatást (fizetési számlák közötti fizetési műveleteket) is nyújtanak. Nagy kérdés, hogy az új rendszerben hogyan és ki látja el ezt a feladatot. A veszélyeket a svájci kormány is érzi, de nem hátrál meg a népszavazástól, erre legkorábban jövőre kerülhet sor.

Bár nincs különösebb realitása annak, hogy a mozgalom sikerre vigye a kezdeményezést, ez nem jelenti azt, hogy a jelenlegi rendszert ne lehetne valamilyen módon észszerűbbé tenni – teszi hozzá Zsiday Viktor. Sőt a Svájchoz vagy Norvégiához hasonló, átláthatóan működő országokban érdemes kísérletezni az újszerű megoldásokkal, mivel ott kevésbé kell attól tartani, hogy az állam visszaél a hatalmával. Az átláthatóság hiánya miatt a kelet-európai államok aligha lennének alkalmasak arra, hogy egy ilyen átalakulást levezényeljenek.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 03. 07.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »