Célba ért a templomfelújításért ötszáz kilométert futó lelkész

Célba ért a templomfelújításért ötszáz kilométert futó lelkész

A székelyföldi Nagygalambfalván (Porumbenii Mari) szerdán ünnepséggel fogadták Czapp József mikepércsi református lelkészt, aki egy 500 kilométeres hosszútávfutás során gyűjtött adományokat a falu Árpád-kori református templomának felújítására.

A maratonfutó lelkészhez mintegy száz nagygalambfalvi futó csatlakozott az utolsó, ötszázadik kilométerre. A futókat harangszóval, rezesbandával és ünnepi műsorral várták Nagygalambfalva főterén. Ahogy a szekelyhon.ro írja: “Ilyen ünnepet talán soha nem ültek a nagygalambfalviak, mint szerdán. Nemzeti jelképek lobogtak utcahosszan, zúgtak a harangok, és mindenki a befutó lelkészt, illetve a több mint száz vele szaladót várta a falu központjában. Az ötszáz kilométerből már csak ez az egy hiányzott, hogy Czapp József tiszteletes célba érjen.”

Czapp József április 29. és május 15. között 499 kilométert futott Magyarország területén, olyan településeken, amelyek személyesen számára, illetve az elmúlt századok során a reformáció szempontjából fontosak voltak, köztük Sárospatak, Gönc, Vizsoly, Pápa, Pannonhalma, Győr, Miskolc, Eger, Veszprém, Balatonfüred, Budapest, Gyula, Szeged, Debrecen. A lelkész célja, hogy a reformáció 500. évfordulójára felhívja a figyelmet és adományt gyűjtsön a nagygalambfalvi református templom felújítására.

A lelkész a megérkezés előtt az MTI-nek elmondta: csaknem 1,1 millió forint adományt sikerült gyűjteni Nagygalambfalva számára, amelyet kedden utalt át az egyházközség bankszámlájára.

“Úgy látom, hogy a mozgással, a futással sokkal több ember figyelmét tudtam felhívni nagyon komoly tartalmakra, mint ha a szokásos rítus szerint a szószéken, palásttal a vállamon hirdetem Isten igéjét. Az Úristen több lehetőséget adott a kezünkbe az emberek elérésére. Ez egy jó lehetőség” – nyilatkozta a lelkész.

Kányádi György nagygalambfalvi református lelkész az MTI-nek elmondta: a 13. században épült templomuk belső falán egy olyan freskó is található, amelyet még nem restauráltak. Hozzátette, az egyházközség ezután dönt arról, hogy a freskó restaurálására vagy a templom felújításának, karbantartásának más részleteire fordítja az adományt.

MTI / szekelyhon.ro / polgarportal.hu

The post Célba ért a templomfelújításért ötszáz kilométert futó lelkész appeared first on PolgárPortál.


Forrás:polgarportal.hu
Tovább a cikkre »