Cáratyuskák és birodalmi tudat

Cáratyuskák és birodalmi tudat

A szankciós háború mind a két fél számára káros rövid távon, ám hosszú távon Oroszország önellátását segítheti elő. Az a gond a nyugati logikával, hogy nem veszik figyelembe a szláv lelkületet, ezzel a politikával nemhogy megregulázni nem tudják Oroszországot, ellenkező reakciót váltanak ki, és csak megerősítik – nyilatkozta a Bar!kádnak Szaniszló Adrienn. A Jobbik elnöki külügyi tanácsadója a Vlagyimir Putyin ellen indított karaktergyilkossági kísérletekről elmondta, azok nem az oroszországi lakosságnak szólnak, hanem a Nyugatnak és a volt szovjet köztársaságoknak, mert az Oroszország területén élő népek, oroszok, ukránok, tatárok, csecsenek Putyin személyét teljes mértékben függetlenítik a politika negatív kivetüléseitől.

– Az utóbbi napokban a híreket böngészve nem lehet nem észrevenni, hogy mennyi negatív cikk jelent meg Vlagyimir Putyinnal kapcsolatban. A nyugati sajtóban persze eddig sem volt jó fiú az orosz elnök, de most úgy tűnik, kifejezetten karaktergyilkosság indult ellene. Mindez hogyan csapódik le az orosz közvéleményben, és hogyan reagál rá hivatalosan Putyin?
 
– Valóban, ez a folyamat kicsit se történik véletlenül. Emlékezzünk csak vissza, hogy nem is olyan régen még az volt a slágertéma a nyugati sajtóban, hogy Putyin halálos beteg, mindezt egy-két sápadtabb képre, egy hét eltűnésre és „belső informátorokra” alapozták. Hetekkel ezelőtt pedig a kezembe került egy cikk, amely szerint Putyin volt felesége nyilatkozta állítólag, hogy férjét már évekkel ezelőtt meggyilkolták és a helyén egy klón van. Szóval, láthatjuk, hogy a képzelet valóban határtalan a médiában, s ami zajlik a szemünk előtt, egy karaktergyilkosság, amiről nekem markáns véleményem van. Ez nem az oroszországi lakosságnak szól, hanem a Nyugatnak és a volt szovjet köztársaságoknak. Az Oroszország területén élő népek, oroszok, ukránok, tatárok, csecsenek Putyin személyét teljes mértékben függetlenítik a politika negatív kivetüléseitől, így a korrupciótól, rubelválságtól, szankcióktól vagy éppen a gazdasági krízistől. Ezekért a felelősséget részben a kormány, részben a Nyugat viszi el, míg Putyinra mint Oroszország megmentőjére, egyetlen igaz vezetőjére tekintenek. A népszerűsége nemhogy nem veszített Oroszországban az utóbbi 2-3 válságos évben, mely fűszerezve volt ukrán háborúval, szankciókkal, embargóval, a rubel katasztrofális zuhanásával, az olajár csökkenésével, hanem pont ellenkezőleg, stabilan erősödött, és beállt a 90 százalékos támogatottság környékére. Egy nyugati kormánynak sokszor egy is elég ezekből a bukáshoz.
 
– Ezek a nyugati kormányok, az általuk vezérelt sajtó kit akar támogatni ezzel Oroszországban?
 
– Teljesen értelmetlen az így is abszolút koordinálatlan, szétesett pár százalékos oroszországi liberális ellenzéket megpróbálni olyan hírekkel erősíteni, hogy Putyin korrupt, bűnöző, szélhámos. A BBC napokban kihozott filmjében hallhatjuk az amerikai pénzügyminisztérium hivatalos képviselőjének alátámasztás nélküli bejelentését, miszerint Putyin az orosz korrupció fő mozgatórugója. Nyilvánvaló, hogy a Kreml erre annyit reagált, hogy ez megint nem más, mint alaptalan rágalmazás, és követelik a bizonyítékok kiterítését az asztalra. Szinte biztosak lehetünk benne, hogy ez nem fog megtörténni.
Felnyíló szemek
– Ám ha az oroszországi lakosságra ezek a karakterrombolások nem tudnak hatni, akkor mégis kinek szól és miért?
 
– Mint arra már utaltam, a Nyugatnak, Közép-Kelet-Európának, Amerikának és a volt szovjet köztársaságoknak. Attól félnek a nyugati politikai erők, hogy Putyin saját hazájában létrejött favorizálása átterjed egész Európára, ami keresztbe vágná geopolitikai érdekeltségeiket. Ennek már láthatjuk jeleit, hiszen mind Nyugat-Európa, de talán legerősebben Közép-Kelet-Európa szeme kezd felnyílni, rájöttek, hogy az oroszellenes szankciók lehet, hogy nem is olyan jók nekünk, hogy az ukrán mégse olyan ártatlan, szabadságra törekvő nép, s az oroszok talán nem is kegyetlen agresszorok. Sok nyugati lap és közvélemény-kutatás szerint is Putyin az év embere, Amerikában még olyan kampányok is indultak, hogy ő legyen az új amerikai elnök. Mindez persze a valóságban nem sokat jelent, de mégis egy irányzat megindulását sejteti. Putyin egyénisége felülemelkedett a politikán, az emberek őt nem tudják azonosítani a korrupcióval, bűnözéssel hazájában. Azonban egyre többen tekintenek már itt, Európában is úgy rá, mint egy megmentő vezérre, aki megoldhatja a migrációs és közel-keleti válságot. Ebből a szerepből akarják ezekkel a vádakkal visszarángatni az egyszerű, korrupt politikus szintjére.
 
– A jelek szerint a nyugati szankciók olyan szempontból részben hatásosak, hogy az orosz gazdaságot alaposan befékezték, olyan szinten, ami már a mindennapi életre is befolyással van. Oroszországnak megvan a lehetősége arra, hogy idővel úgy szélesítse kapcsolatait nem nyugati partnereivel, hogy a szankciók egyre kevésbé éreztessék hatásukat? Vagy ezt csak enyhíteni lehet?
 
– Oroszország 2014 augusztusában a nyugati szankciókra válaszlépésként bevezette a nyugati élelmiszertermékekre a teljes körű embargót, de még ezt megelőzően tudatosan elkezdte fejleszteni gazdasági, energetikai kapcsolatait Kínával, Dél-Amerikával, illetve erősíteni kezdte nemzetközi szervezeteinek pozícióját a világban. Így a BRICS (Brazília, Oroszország, India, Kína, Dél-Afrika) mára meghatározó és több területet érintő egyesülés lett, de nem szabad figyelmen kívül hagyni a Sanghaji Együttműködési Szervezetet (Kína, Oroszország, Kazahsztán, Kirgizisztán, Tádzsikisztán, Üzbegisztán) és az egyre inkább életképesebbé váló Eurázsiai Gazdasági Uniót (Oroszország, Kazahsztán, Belarusz) sem. Mindezen szervezetek egyre jelentősebben hatnak a világ politikai és gazdasági folyamataira, és azt is kijelenthetjük, hogy a domináns szerep bennük Oroszországé. A szankciók és az embargó okozta termékhiányokat a környező és keletebben fekvő országokból, illetve Dél-Amerikából, Afrikából igyekszik pótolni, de nagy hangsúlyt fektetnek az utóbbi időben az importkiváltó politikájukra, így saját termelőiparuk teljesítményét növelik. Tény, hogy a rubel az egekbe szökött a dollárhoz és euróhoz képest, s ez visszaveti a tőke kiáramlását az országból, de alapvetően kedvező tényezőkkel is jár a negatívak mellett. Az olajárzuhanás, ami lassan rekordalacsony áron mozog, hisz már 30 dollár alá is süllyedt, megnehezíti Moszkva dolgát, hisz’ ahogyan más olajkitermeléstől jelentősen függő országnak, neki is a teljes költségvetése az olajárhoz van igazítva. Azt nyugodtan elmondhatjuk, hogy a szankciós háború mind a két fél számára káros rövid távon, ám hosszú távon Oroszország önellátását segítheti elő. Az a gond a nyugati logikával, hogy nem veszik figyelembe a szláv lelkületet, ezzel a politikával nemhogy megregulázni nem tudják Oroszországot, ellenkező reakciót váltanak ki, és csak megerősítik. Nézzük vissza a történelmet, senkinek nem sikerült még megtörnie az oroszokat ennél keményebb módszerekkel sem. Gondoljunk csak az éppen február 2-án 73 éve lezárult sztálingrádi csatára vagy a leningrádi blokádra!
 


Közvetítő szerepben
– Az átlagos hírfogyasztó számára úgy tűnhet, Magyarország egyfajta közvetítő szerepet játszik Moszkva és az euroatlanti hatalmak között. Mennyire lehet ezt komolyan venni, ha figyelembe vesszük, hogy míg Oroszország irányába inkább kommunikációs színtéren van közeledés, közben a magyar diplomácia minden oroszellenes lépést kritika nélkül megszavaz.
 
– Az, hogy Magyarország jelenleg egyfajta közvetítői szerepben van a nyugati és keleti hatalmi érdekek között nem is áll távol a valóságtól, de ez a szerep nem csak ránk igaz, bár talán a magyarság a legalkalmasabb a híd építésére a két világ között. Közvetítői szerepben vannak a kelet-közép-európai országok mind, kivéve a ruszofóbiától szenvedők, mint a Baltikum, Lengyelország (bár itt most pozitív változásokat is tapasztalhatunk), a háborúval önmagát sújtó Ukrajna és Románia, akik nem megbízható partnerek Oroszország számára erőteljes NATO-barátságuk miatt. Csehország, Szlovákia, Szerbia is a magyarhoz hasonló idézőjeles oroszbarát politikát folytat, ám a magyarság nemcsak korábbi európai nagyhatalmi pozíciója miatt, hanem nemzetiségi függetlensége miatt is sokkal inkább lehet híd Kelet és Nyugat között, hiszen a többi ország erős szláv gyökerekkel bír, ellenben velünk, s ezért mindkét fél számára független közvetítők lehetünk.
 
– Hol van a helyünk, mi a valós szerepünk a két hatalmi góc között?
 
– A helyzetünk ilyen nagyhatalmi törésvonalak mentén nem engedheti meg azt, hogy elkötelezzük magunkat az egyik hatalom mellett, mert ez nem szolgálná a magyar érdeket. Nekünk az a fontos, hogy országunkban szuverenitásunkat megőrizve béke és elégedettség legyen. Ebből ma csak a béke igaz, jelenleg hatalmas politikai, gazdasági és erkölcsi függőségben vagyunk az Európai Unió és a Washington diktálta irányvonalaktól. Ez nem jó, de a fordítottja se volt jó, amikor a Szovjetuniótól függtünk. Az aktuális magyar méreteket nézve nem tudunk jelentős befolyást gyakorolni a világ geopolitikai történéseire, de ettől még a magunk szintjénél mindig eggyel ambiciózusabb pozíciót kell képviseljünk, hogy mind jobban növeljük a befolyásunkat Európa politikájára. A békéltető folyamatokban betöltött jó pozíció a jövőben kedvezhet a határon túlra került magyar területek kapcsán. Az, hogy a jelenlegi kormány keleti és ezen belül is orosz politikáját abszolút nem következetesen viszi, hamar kitűnik az elmúlt időszak eseményeiből. A Fidesz néhány évvel ezelőtt még az orosz gáztól való teljes függetlenítésre szólított fel, mintegy meglovagolva a magyar társadalomban a kommunizmus rémképeiből megmaradt utolsó hullámot. Az elmúlt 4-5 év során azonban erőteljes nyitásokat láthattunk a kormány részéről Oroszország irányába, így a paksi erőműbővítés több milliárdos befektetését, a hosszú távú gázszerződést, illetve számtalan kisebb üzleti együttműködést, ám a politikai tevékenységében maradt továbbra is Brüsszel kiszolgálója. Az orosz szankciókat támogatta és támogatja mind a mai napig a döntő szavazásokon, de retorikájában itthon a magyar szavazóknak természetesen elégedetlenkedik és szokás szerint patetikus frázisokat használ. Ugyanígy félreteszi washingtoni utasításra az elnyomott kárpátaljai magyarság sorsát Ukrajna területi egységének kedvéért. Természetesen Orbán Viktor néhány beszédében megint csak elhangzik pár harcias ígéret nekik, csak szokás szerint a tettek maradnak el. Ha nem érdekünk az orosz szankciók fenntartása, akkor miért támogatjuk mégis? Hiszen állítólag az Európai Unió egy demokratikus intézmény. Orbán Viktor miért nem vállalja fel a hazája érdekeit ott is, a farkasok között? Miért csak a bárányok előtt képes hős vezetőként kitűnni? Hiszen hallhattuk legutóbb Szijjártó Péter évértékelőjéből a Külügyi Bizottság előtt, hogy hány milliárd forintot veszített a magyar gazdaság az értelmetlen szankciók miatt. Ráadásul nagyon úgy néz ki, hogy a paksi beruházást is egy hirtelen és rossz kormányzati döntés miatt tudja majd az Európai Bizottság megakadályozni, hiszen tény, hogy a kormány nem írta ki a kötelező pályázati eljárást rá, ezzel az egész realizációját lehetetlenítette el. Egy ilyen konfliktusos időszakban, amikor a Déli Áramlatot is sikerült a Nyugatnak megfúrnia az oroszellenes hangulat miatt, nem lett volna szabad ilyen felelőtlenül eljárni.
Állam, egyház és spiritualitás
– Arról lehet olvasni az utóbbi időben, hogy amellett, hogy az orosz emberekben megerősödött egyfajta romantika a szovjet idők iránt, kifejezetten reneszánszát éli a Sztálin-kultusz. Ez valóban így van? S ha igen, mi, magyar fejjel próbáljuk-e egyáltalán megérteni ezt a jelenséget, vagy fogadjuk el, hogy miközben Putyin alatt megerősödött az állam és az egyház kapcsolata, tovább él az emberekben a birodalmi tudat, ami viszont a kommunizmus évtizedeihez kötődik, és kifejezetten ahhoz, hogy akkor és ők győzték le Hitlert?
 
– Az állam és az egyház valóban közeledett egymáshoz az utóbbi évtizedben, s Putyin sok esetben spirituális vezetőként is szerepel az orosz nép tudatában, ám ez egyáltalán nincs szemben a birodalmi tudattal, sőt egyenesen hozzátartozik. A birodalmi mentalitás jelenléte mindig fontos szerepet töltött be az orosz történelemben, így az uralkodókban és a népben egyaránt. Nemcsak a kommunizmusra volt jellemző, hanem a cári birodalomra is. A cárokra, Sztálinra, illetve most Putyinra is úgy tekintenek, mint az ország megmentőire, felvirágoztatóira, cáratyuskáira. Ehhez a mentalitáshoz természetesen hozzátartozik a hódítás is, s ezt megfigyelhettük az orosz történelemnek az összes évszázadában. Jelenleg az orosz belpolitikában a lenini és sztálini éra tudatos szétválasztása tapasztalható. Putyin kétszer is nyilatkozott a témában az elmúlt hetekben, ami nem véletlen. Az orosz államfő kommunikációjában Lenint negatív köntösben tünteti fel, Sztálint pozitívabb vagy egyszerűen semlegesebb képben. Ezek hatására az emberekbe beleültetődik, hogy Lenin a felelős az orosz (cári) birodalom széteséséért, Sztálin viszont az újbóli felemelkedéséért. Mindkettő igaz, de kicsit olyan hatása van az egésznek, mintha a kommunizmus minden bűnét egyedül Leninre akarnák testálni, s Sztálint felmenteni alóla. Putyin több korábbi nyilatkozatában elhangzott, hogy a Szovjetunió sok hibát követett el (gulag, represszió stb.), ám sok volt az ország nagyhatalommá válását biztosító tényező is, s ezeket a negatívumoktól megszűrve be kell építeni az aktuálpolitikába. Oroszország lakosságának nosztalgikus visszatekintése a sztálini időkre részben a II. világháború lezárásának 70. évfordulójával is magyarázható. Egy másik aspektusból nézve a sztálini nosztalgia azért is aktuális Oroszországban, mert most tart újra ott az ország, hogy nagyhatalomként tekintsenek rá világszerte. Az hogy jelenleg az-e, vagy sem, nehéz meghatározni, hiszen ez egy nagyon vékony határ, nehéz definiálni, de azt érzékelhetjük, hogy Moszkva egyre aktívabb befolyásolója, szereplője és irányítója a geopolitikai folyamatoknak. Ezt tapasztalhatjuk Szíriában és Ukrajnában is. Elég csak elolvasni az Oroszországi Föderáció új Nemzetbiztonsági Stratégiáját, mely január 1-től lépett életbe. Ebben rengeteg módosítás van a korábbihoz képest, de ami a leglényegesebb, összességében már egy nagyhatalom nemzetstratégiáját láthatjuk benne. Nekünk, magyaroknak, úgy gondolom, érdemes ismerni ezeknek a folyamatoknak a történelmi hátterét, hiszen így könnyebb értelmezni az aktuális orosz politika lépéseit, és a reakcióink is megfelelőbbek lehetnének.
 
Az interjút készítette Balczó Mátyás. Megjelent a Bar!kád magazin február 11-ei számában. 


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »