Calais: kitoloncolnak egyet, kettő jön helyébe

Az év eleje óta 1346 calais-i migránstáborban élő illegális bevándorlót toloncolt ki Franciaországból a kormány – jelentette be csütörtökön Bernard Cazeneuve belügyminiszter.

A közlemény szerint a csütörtökön a brit hatóságokkal közösen indított újabb járattal húsz illegális bevándorló hagyta el Franciaország területét, s ez volt január 1. óta az 55. Calais-ból induló járat, ahol a több ezres migránstábor felszámolása folyamatban van.

“A calais-i tábor végleges felszámolásával, amely humanitárius és közrendi okokból elengedhetetlen folyamat, lehetővé válik azon emberek elhelyezése, akiknek védelemre van szüksége” – hangsúlyozta a belügyminiszter. Arra is emlékeztetett, hogy az elmúlt egy évben 5700 embert helyeztek át az észak-franciaországi kikötővárosból 161 befogadóközpontba országszerte.

A felszámolással párhuzamosan Párizsban októberben közepén nyílik meg az első átmeneti humanitárius tábor, s a kormány további 9 ezer férőhely átadását tervezi az év végéig. A befogadó központokban a migránsok benyújthatják a menedékkérelmüket, amit a belügyminiszter szerint a calais-i migránsok nyolcvan százaléka megtesz.

“Akiket nem fogadhat be Franciaország, mert nem jogosultak menedékre, illegális helyzetben vannak, és kiutasítjuk őket az országból” – írta a tárcavezető. Azt is jelezte, hogy idén 229 olyan embercsempész-hálózatot is felszámolt a kormány, amelyek törvénytelen módon segítették az országba jutni a migránsokat.

Az észak-franciaországi kikötővárosban másfél éve hevenyészve kialakított és a hatóságok által megtűrt migránstáborba június óta ismét nagyobb számban érkeztek Nagy-Britanniába átjutni próbálkozó illegális bevándorlók. A tarthatatlan állapotok miatt a francia kormány ígértet tett arra, hogy az év végéig véglegesen felszámolja a “dzsungelt”.

(MTI)

Korábban írtuk: A francia kormány felszámolja a calais-i dzsungelt – hogy országszerte 12 másikat hozzon létre belőle


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »