Cáfolják, hogy Melania Trump beszéde plágium lett volna

Donald Trump főtanácsadója, Paul Manafort kedden cáfolta, hogy  Donad Trump feleségének, Melania Trumpnak a clevelandi konvenció elsó napján elhangzott beszéde plágium lett volna. Manafort – aki a Trump-kampány menedzsere  is – kedden reggel több amerikai televíziónak is interjút adott és cáfolta, hogy Melania Trump “kimásolt” volna  több mondatot Michelle Obama 2008-ban elmondott beszédéből.

A főtanácsadó utalt arra, hogy több beszédíró öntötte végleges formába a republikánusok várható elnökjelöltje feleségének  hétfő esti beszédét.

Melania Trump “a közbeszédben használt szavakkal” élt –  fogalmazott Manafort és hangsúlyozta: mivel Donald Trump felesége tudta, hogy a beszédét alaposan  górcső alá veszik majd majd, és ezért is  eleve “abszurd” a feltételezés, hogy kölcsönvett volna részeket Barack Obama elnök felsége,   Michelle Obama 2008-ban, a demokraták elnökjelölő konvencióján elmondott beszédéből.     

Hétfő este, a republikánus konvención elmondott beszédében Melania Trump a többi között a saját gyermekkoráról, a szüleitől kapott értékrendről, ezen értékek továbbadásának fontosságáról is szót ejtett. Az újságírók kiderítették, hogy néhány mondata feltűnő hasonlóságot mutatott Michelle Obama korábbi beszédének néhány mondatával.

Nyilatkozott Jason Miller, a Trump-kamány szóvivője is. Ő azt hangsúlyozta, hogy  a beszédíró csapat “Melania Trump életéből merített inspirációkat és néhány kisebb részlet kifejezetten az ő gondolatait tükrözte”. Miller leszögezte: Melania Trump személyes tapasztalata a bevándorlásról és  Amerika iránt szeretete “beragyogta az egész beszédet”.     

Reince Priebus, a Republikánus Országos Bizottság elnöke a Bloomberg által szervezett sajtóreggelin úgy fogalmazott: ő valószínűleg kirúgná a saját beszédíróit, ha valaki más által elmondott beszédből emelnének át mondatokat.

A beszédről szóló kedd reggeli vita mindenesetre árnyékot vethet a kampányszakemberek azon elképzelésére, hogy Donald Trump felesége és gyermekei aktívan részt vegyenek a kampányban. Manafort még vasárnap azt nyilatkozta: ezt azért tartják fontosnak, mert a családtagok Trump másik – nem az előválasztási folyamatban megismert  – arcát is bemutathatják és így közelebb hozhatják őt a választókhoz.

A Fehé Ház nem kommentálta a vitát.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »