Buzz Aldrin megerősíti, hogy ufókat láttak a Holdon

„Láttam ezt a fényt (ragyogást), amint a csillagoknak megfelelően mozgott. Elég okosak voltunk ahhoz, hogy ne mondjuk azt, hogy Houston, van itt egy fény odakint, ami követ miket! Tehát technikai értelemben ez egy azonosítatlan repülő tárggyá vált.”

 

 

A cikk végén közölt, EXCLUSIVE: Buzz Aldrin Confirms UFO Sighting in Syfy’s ‘Aliens on the Moon’ című videóban, egy amerikai mérnök és egykori űrhajós, aki az Apolló Holdkomp pilótájaként egyike volt annak a két embernek, akik először szálltak le a Holdra, hihetetlen kijelentéseket tesz az ufókat illetően.

 

Ez azonban nem túl meglepő, ha azt vesszük, hogy a elmúlt években számos ember: egykori űrhajósok, katonatisztek, volt NASA-alkalmazottak és mások is azzal álltak elő, hogy fellebbentik a fátylat az ufók és az idegenek jelenségköréről.

 

Az exkluzív interjú szerint Neil Armstrong is az „orvosi csatornára váltott és közvetlenül a fő orvostiszttel beszélt”, és idézik őt, amint ezt mondja: „Itt vannak, itt parkolnak egy kráter szélén. – Figyelnek bennünket!”

 

Buzz Aldrin mellett Armstrong is nyíltan beszélt az ufókról.

 

Az Apolló-11 küldetésről szóló interjú során az egykori űrhajós állítólag azt mondta, hogy azok a lények, akiknek ufóik voltak, nagyon világosan nemtetszésüket fejezték ki amiatt, hogy az emberek megvetették a lábukat a Holdon:

 

 

Armstrong: Hihetetlen volt… természetesen mindig is tudtuk, hogy megvan a lehetősége… a ténynek, hogy távozásra szólítanak fel. Ezután már soha nem vetődött fel semmilyen űrállomásról vagy holdvárosról szóló bárminemű kérdés.

Érdekes, hogy Eugene Cernan, az Apolló-17 parancsnoka ezt állította egy Los Angeles Times számára adott interjúban 1973-ban: „Engem is faggattak (az ufókról), s már nyilvánosan elmondtam, hogy úgy gondolom, hogy ők (az ufók) valami mások, valamilyen másik civilizáció.”

 

A legjobb idézetek egyike, amely alátámasztja ezeket az állításokat, Scott Carpentertől származik, aki egy amerikai tengerésztiszt és pilóta, tesztpilóta, repülőmérnök, űrhajós és mélytengeri búvár volt: „Egyszersem fordult elő, hogy amikor az űrhajósok a világűrben tartózkodtak, egyedül lettek volna: az ufók folyamatos megfigyelés alatt tartották őket.”

 

Hírdetés

Az Apolló11-en a Hold felé tartó út során megfigyeltem egy fényt az ablakon túl, ami olybá tűnt, mintha mellettünk mozogna. Sokféle magyarázat lett volna arra, mi lehetett az, más volt, mint egy másik ország vagy föld űrhajója – vagy egy tőlünk levált rakéta volt, vagy a négy panel egyike, melyet eltávolítottunk, amikor kiemeltük a leszállóegységet a rakétából, s mi szemtől szembe álltunk a két űrhajóval. Így a közvetlen közelségben, távolodva volt négy panel. Teljesen meg voltam arról győződve, hogy a Napot figyeltük, ami visszatükröződik ezek egyikéről. De melyikről? Nem tudom. Technikailag tehát „azonosítatlan” volt a meghatározás. – Neil Armstrong

 

 

A Huffington Post idézi Aldrint, aki elmondta, hogy az „ufós emberek” „nagyon-nagyon mérgesek” voltak rá, amikor visszatért és ő nem volt hajlandó alátámasztani a gyanút, miszerint egy idegen lényt látott.

 

„Pontosan tudtuk, mi volt. Amikor visszatértünk, pontosan elmagyaráztuk, amit megfigyeltünk. Én úgy gondoltam, hogy ezt már megosztották a nagyvilággal, a külső közönséggel, de nyilvánvalóan nem így történt, majd sok évvel később interjút adtam, melyben nyilvánosságra hoztam ezeket a megfigyeléseket egy másik ország televíziós hálózatán. Az USA-ban lévő ufós emberek nagyon megharagudtak rám amiért velük nem osztottam meg az információkat. Ez nem egy idegen lény volt. A rendkívüli megfigyelések rendkívüli bizonyítékokat igényelnek. Ezt mondta Carl Sagan.”

 

„Létezhetnek idegen lények a Tejút galaxisunkban, s több milliárd más galaxis van. A valószínűsége majdnem bizonyos annak, hogy van élet a világűrben. Nem volt annyira figyelemre méltó, különleges, szokatlan, hogy az élet lassan, fokozatosan addig fejlődött a Földön, hogy mi ma itt vagyunk.”

 

Videó: https://www.youtube.com/watch?v=ZNkmhY_ju8o

 

 

Fordította és szerkesztette: Száraz György

Forrás / Original article: http://www.ancient-code.com/video-buzz-aldrin-confirms-seeing-ufos-on-the-moon/

 

Engedd meg, hogy figyelmedbe ajánljam a napvallás eseményeit!

 

Részt vehetsz programjainkon:

 

Istentiszteletek http://napvallas.hu/programok/tudj-meg-tobbet-az-istentiszteletekrol-es-ami-mogottuk-van/Aurafejlesztő és Meditációs Klubok http://napvallas.hu/programok/aurafejlesztoi/Főnix-programok http://napvallas.hu/programok/fonix-pHYPERLINK “http://napvallas.hu/programok/fonix-program/”rogram/Egómentesítő kurzusok http://napvallas.hu/programok/egomentesito-kurzus/Karma Oldó Napok http://napvallas.hu/programokHYPERLINK “http://napvallas.hu/programok/karma-oldo-nap/”/karma-oldo-nap/Szer-napok (szent ünnepnapjainkon) https://www.facebook.com/napvallas/?fref=tsÉbresztő Táborok https://www.facebook.com/napvallas/?fref=tsBel- és külföldi zarándoklatok https://www.facebook.com/napvallas/?fref=ts

 

Csatlakozz hozzánk minden elkötelezettség nélkül!

Járd velünk együtt önmagunk felszabadításának útját, melynek segítségével egységet teremthetsz önmagadban és a környezetedben, s hozzájárulhatsz a világ rendjének helyre állításához!

 

Száraz György

Boldog napot!


Forrás:boldognapot.hu
Tovább a cikkre »