Bütykölés helyett

Cserka Péter elektroműszerész egészen mostanáig nem hitt a gondolatolvasásban. Ám néhány héttel ezelőtt olyasmi történt vele, hogy már lassan mindent elhisz, amiről korábban azt gondolta, hogy az „úgy hülyeség, ahogy van”. Az egész azzal kezdődött, hogy egy szombat délután nem tudta bekapcsolni a televízióját. Ilyenkor mindenki más káromkodva kezdené ütlegelni a készüléke oldalát, vagy egyszerűen csak csendben kitenné tönkrement tévéjét a ház elé a lomisoknak. De Cserka Pétert nem ilyen fából faragták. Félhangosan, csak úgy magának kimondta a kedvenc mondatát: „Na, lehet bütykölni!” Alig látható mosoly jelent meg ilyenkor az arcán, ezt a mosolyt pedig csak azok vették észre, akik jól ismerik az elektroműszerészt.

Kártó Ferenc nem tartozott közéjük. Ez a kopasz figura, akinek a tekintete olyan volt, mintha mindig bocsánatot akart volna kérni valamiért, egyszer csak bekopogott Cserka Péterhez, akinek innentől kezdve megváltozott az élete. „Drága Péter, vegyen fel legalább egy inget, bütykölés helyett most meglátogatjuk az üzemét” – kezdett bele Kártó Ferenc a mondandójába. Cserka Péter pedig csak állt a nappalija közepén, egy szál atlétában és melegítőalsóban, kezében a fázisceruzájával, és tele volt kérdésekkel. Ki ez az alak? Miféle üzemet látogatunk meg? Hiszen nekem nincs semmiféle üzemem! Miből találta ki, hogy épp bütykölni készülök? Honnan tudja a nevemet? És miért szólít engem úgy, hogy drága?

Kártó Ferenc valószínűleg nem először találkozott ilyen tanácstalanná vált emberrel, ezért kopasz fején végigsimítva elmagyarázta Cserka Péternek, hogy mától ő, mármint az elektroműszerész a daragályi tévéüzem tulajdonosa és vezérigazgatója. A létesítményt a bezárás réme fenyegette, ezért az a döntés született, hogy az üzemet márpedig meg kell menteni, a megmentő személye pedig Cserka Péter lehet, senki más. Az elektroműszerész éppen megkérdezte volna, hogy ez a döntés hol született, de nem jutott szóhoz: Kártó Ferenc hirtelen egy tökéletesen szabott zakót segített fel rá. Ebben már nem is volt nehéz elképzelni, hogy üzemtulajdonos és vezérigazgató lett belőle. Még jobban tetszett neki, amikor kiderült, hogy a daragályiak odavannak váratlan megmentőjükért.

És ez innentől kezdve így ment, megállás nélkül. Amikor Cserka Péter arra gondolt, hogy inna egy pohár vizet, már jött is Kártó Ferenc a hírrel, hogy vegye a zakóját, sietnie kell az épülő palackozóüzeme bokrétaünnepségére. Amikor elfogyott a tűzifája, Kártó Ferenc egy egész erdőt íratott a nevére. Amikor pihenni támadt kedve, egy balatoni üdülősort neveztek el róla.

Most vasárnap azonban elege lett Kártó Ferencből. Reggel úgy ébredt, hogy egész egyszerűen nem mert gondolni semmire. Már attól is félt, hogy ha átfut az agyán, hogy mondjuk visszaalszik, akkor mehet is mindjárt egy paplangyárba beszédet tartani. Az aggyal még nem is lett volna gond, de a gyomrot, azt bizony nem lehet becsapni. Éktelenül megkordult Cserka Péter bendője, és az jutott eszébe, milyen régen evett egy jó lángost. Volt is egy kedvenc helye a közeli bódésoron, ahol pont olyan aranybarnára sütötték a lángost, ahogy az elektroműszerész szerette.

Kártó Ferenc úgy jött, hogy már nem is kopogott: saját kulccsal érkezett. Mintegy mellékesen közölte, hogy másoltatott egyet a minap. Majd bejelentette, hogy a közeli bódésor mostantól Cserka Péter tulajdona, de ha ez nem volna elég, van még egy jó híre: engedélyt kapott rá, hogy a vacak kis viskók helyén egy hatalmas üvegpalotát húzzon fel.

Rendben, vigyorgott Cserka Péter, majd a kopaszhoz fordult: de akkor te fogsz ott nekem lángost sütni, méghozzá az idők végezetéig.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 05. 26.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »