Bunge-ügy: a közvetítőt elítélték, a megbízó nem ismert

Bunge-ügy: a közvetítőt elítélték, a megbízó nem ismert

Kétéves, három évre felfüggesztett börtönbüntetést kapott befolyással üzérkedés miatt az a férfi, aki az amerikai Bunge Zrt. lobbistájának azt állította 2014-ben: kétmilliárd forintért eléri hivatalos személyeknél, hogy az étolaj áfája huszonhétről öt százalékra csökkenjen. Az ellene valló tanú szerint a Századvégnek kellett volna ezért fizetni. A Bunge-ügynek feltehetőleg köze lehetett a 2014-es amerikai kitiltási botrányhoz.

„Tábor Viktor András bűnös kétrendbeli befolyással üzérkedés bűntettében” – mondta ki a Fővárosi Törvényszék.

Az elsőfokú bíróság szerint a vádlott 2014 májusában valóban felajánlotta egy amerikai cég magyarországi lobbistájának, hogy kenőpénzért elintézi az étolaj áfájának csökkentését.

„Az üzenete lényege a korrupciós cselekmény vonatkozásában egyrészt a kétmilliárd forint megfizetéséhez kötötten az áfacsökkenés volt, illetve egy adóhatósági eljárás vonatkozásában az, hogy a Bunge versenytársaként szereplő Glencore Grain Hungary Kft.-t a piacon hátrányos helyzetbe hozza azzal, hogy az őt megillető adó-visszaigénylést az ellenőrzések befejezéséig visszatartják” – fejtette ki Hajba Krisztina tanácsvezető bíró.

A lobbistát tanúként hallgatta ki korábban a Fővárosi Törvényszék. Azt vallotta, hogy a vádlott nem magának kérte a kétmilliárd forintot, hanem a kormány kedvenc tanácsadó cégének, a Századvég-csoportnak. A bíróság szerint nem bizonyítható, hogy Tábor Viktor András a Századvég Gazdaságkutató Zrt. elnökének, Heim Péternek az üzenetét közvetítette az amerikaiaknak.

„Semmifajta telefonos kapcsolattartás, cellapozíció-egyezőség, egységes külföldi tartózkodás, azonos gazdasági társaságban betöltött szerepvállalás nem utal közvetlenül arra, hogy a vádlott és Heim Péter között bármiféle kapcsolat lenne, ily módon arra, hogy Heim Péter lett volna a küldője ennek az üzenetnek. Ily módon a bíróság azt tudta megállapítani, hogy ez egy valós üzenet volt, amely az eljárás során ismeretlenül maradt személytől származott” – indokolt a bíró.

Mivel a megbízó nem ismert, az elsőfokú bíróság a vádlottat bűnsegédként marasztalta el, és ítélte kétéves felfüggesztett börtönre. Az ügyész súlyosításért, a védelem felmentésért fellebbezett, így az eljárás a Fővárosi Ítélőtáblán folytatódik. A lobbista a korrupciós ajánlatról egyébként beszámolt az amerikai nagykövetségnek. A Bunge-ügy valószínűleg szerepet játszott abban, hogy 2014 őszén az amerikaiak több magyar állampolgárt is kitiltottak az Egyesült Államokból.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »