Bukás és zavar! A Fidesz most is képtelen választ adni arra, miért hazudtak 3 éven keresztül az embereknek

Bukás és zavar! A Fidesz most is képtelen választ adni arra, miért hazudtak 3 éven keresztül az embereknek

A Jobbiknál Pintér Sándor és Kovács Zoltán szerdai rendkívüli sajtótájékoztatója verte ki a biztosítékot. Ez az a sajtórendezvény, amelyben nemcsak azt jelentették be, hogy egy 3 törvényből álló Soros-ellenes, illegális bevándorlás-ellenes csomagot készítettek, amelyet társadalmi vitára bocsájtanak, hanem azt is, hogy bevezetik az idegenrendészeti távoltartás intézményét – amellyel akár ki is tilthatnak egy magyar állampolgárt a schengeni határ 8 kilométeres övezetéből.

Azonban arról a 2300 bevándorlóról, akiket az elmúlt 3 évben fogadott be a kormány, már nem sikerült érdemi információval szolgálni. Az ő ittlétük is csak akkor vált mindenki számára egyértelművé, amikor Altusz Kristóf valamiért elszólta magát egy máltai lapnak.

Pintér Sándor belügyminiszter a bevándorlókra vonatkozó újságírói kérdésre válaszában arról beszélt, hogy minden benyújtott menedékkérelmet megvizsgálnak, és akik megfelelnek a Genfi Egyezmény feltételeinek, azokról az állam gondoskodik.

A befogadottak között vannak kísérő nélküli fiatalok, nagycsaládosok, de még diplomások(!!!) is.

Őket egytől-egyig különböző, a hatóságok által fenntartott nyílt befogadóhelyeken helyezték el, vannak akik közülük dolgoznak, a többieknek pedig a magyar állam fizet segélyt.

De hogy pontosan hol vannak ezek az emberek, bár tudja, de azt Pintér Sándor nem árulhatja el, még a szomszédos országok sem tudhatnak erről (hát, még a befogadó ország állampolgárai), ez a szabály.

A belügyminiszter megerősítette, hogy jelenleg 400 Magyarország által oltalomba vett a menekült él hazánkban, a több mintegy 2000 elhagyta már az országot, ők is nyugatra vándoroltak.

Akkor jött egy újabb zavar a kommunikációban, amikor arról kérdezték a belügyminisztert, hogy miért fogadtak be olyan embereket, akik más országokon keresztül érkeztek, hiszen korábban azért gazdasági bevándorlóztak le mindenkit, mert azok Magyarországig számos biztonságos országon keresztül haladtak.

Hírdetés

Ezt figyeljék!

„Aki menekült, vagy oltalmazotti kérvényt nyújt be Magyarországon, a Genfi Egyezmény alapján bíráljuk el, függetlenül attól, hogy más ország keresztül érkezett, vagy nem más országon keresztül érkezett. A más országon keresztül való érkezés, az a migránskérdés. Azt teljesen másképpen kezeljük, aki esetleg kalandor, aki nem jogosult a Genfi Egyezmény szerint a menekültügyi státuszra, aki valamilyen módon eljött a hazájából, és nem menekültként szerepel”.

Értik, ugye?

De egyébként akkor is a Genfi Egyezményről beszélt Pintér Sándor, amikor az ATV(!) azokról a migránsokról kérdezett, akik tegnap egy kis repülővel jöttek át a határon. A magyar hatóságok az ő esetükben is mindent megvizsgálnak, és ha megfelelnek az egyezménynek, akkor ők is megkapják a védelmet – magyarázta a tárcavezető.

A Jobbik szerint ezek után egyértelmű,

„a Fidesz képtelen választ adni arra, miért hazudtak 3 éven keresztül az embereknek, miért költöttek el több tíz milliárd adófizetői forintot hazug propagandára, illetve miért telepítettek be titokban eddig 2300 migránst”.

A legerősebb ellenzéki párt arra emlékeztetett: Orbán Viktornak ezekre a kérdésekre személyesen kell választ adnia a magyar állampolgároknak az Országgyűlés rendkívüli ülésén.

És akkor emlékeznek még Lázár János szavaira?!

ITT A CIKK is hozzá.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »