Budapesten szervezkedtek a párizsi arab merénylők

A terroristasejt több tagja tartózkodott hosszabb-rövidebb ideig Magyarországon. Napokig laktak egy Rákóczi úti és egy zuglói hotelben, a Keletinél vettek ki pénzt.

Magyar Menedék - Háttérhatalom

Az elhárítóknak nagyrészt sikerült rekonstruálniuk a történteket, azt, hogy Abdeslam harmadik útján, 2015 szeptemberében egy Rákóczi úti hotelben szállt meg, ahol megtalálták a belga férfi tartózkodási engedélyének másolatát is. Kiderült az is, hogy egy Audi A6-ossal ő vitte el Magyarországról azt a három férfit, akik a párizsi Bataclan színházban végrehajtották a több mint száz halálos áldozatot követelő mészárlást.

A Magyar Idők úgy tudja, hogy a 29 éves, algériai Omar Mostefai, a 28 éves, ugyancsak algériai Samy Amimour, valamint a 23 éves marokkói Fouded Mohamed-Aggad hamis szír útlevéllel érkezett a szerb-magyar határon át Budapestre, hét napig egy zuglói hotelben húzták meg magukat és a Keleti pályaudvarnál 1000 eurót vettek fel.

A magyar rendvédelmi szervek belga és francia jogsegélykérelmekre végzett felderítő munkájuk során megállapították: a merényletek elkövetői közül több mint tíz tartózkodott, illetve utazott át Magyarországon 2015 júliusa és novembere között – írja a Magyar Idők.


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »