Budapesten írhatták a nyugati lap cikkét

Budapesten írhatták a nyugati lap cikkét
Ezt nevezem lebukásnak!

Burkolt rasszizmus, nyitottság, tolerancia, emberi jogok… Mintha időutazáson lennénk. A korrupcióval teli párt bornírt szólamai köszönnek vissza.

Ha valaki azt hitte, hogy az SZDSZ nevű – Medgyessy Péter szerint „korrupciós ügyekkel teli” – garnitúra megszűnt, annak most ébresztőt fújt egy neves nyugati lap. Szinte már „unalmasan” SZDSZ-es cikk jelent meg az orgánumban.
Szellemileg bepössedt a híres szürkeállomány.    
A szélsőséges cikkíró azt füllentette, hogy a spekuláns-terv álhír, másrészt a túlélő elleni kampány úgynevezett „mögöttes” rasszizmust sugall… A kilencvenes évek elején az Antall-kormányt ezzel a váddal, ennek sulykolásával rogyasztották meg.
Üptre-puffra ismételgették a rasszista megbélyegzést.
Az SZDSZ annak idején „burkolt rasszizmust” emlegetett, így teljesen lefagyasztotta a szólásszabadságot, hókon ütötte a nyugodt gondolkodást, szétverte a szólásszabadságot, azaz a demokráciát tiltotta be.
Minden ellenvéleményt „burkolt rasszizmusnak” címkézett.
Az SZDSZ legszélsőségesebb figurája azt javasolta, hogy mivel mindenki szenvedett a pártállamtól, kárpótlásul kapjon húszezer forintot Biszku Béla is, és a forradalmat vérbe taposó martalócok által súlyosan bántalmazott, hosszú börtönt elszenvedő Hornyák Tibor is.
Aki e javaslata miatt „hülyének” nevezte az SZDSZ-est, az „burkolt rasszista” lett.

A mostani szélsőséges írás szerint a külföldről felbérelt „civil” szervezetek elleni védekezés, valamint az Európai Unióval a migrációs diktátuma miatti önvédelmi lépések „a nyitottság, a tolerancia és az emberi jogok tiszteletben tartásának európai értékeit” támadják.

Hírdetés

A budapesti utcát, házszámot is meg lehetne jelölni.
Az eset 2006-ot idézi. Akkor egy nagy ország bornírt jelentése látott napvilágot, amelyben rasszizmussal vádolt meg egy híres magyar médiumot. A médium vezetője nyilatkozatban követelt kártérítést a rágalom miatt a „jogállam mintájaként” ünnepelt nagy országtól.
Akkor is tudni lehetett, melyik budapesti lakásban írták a „jelentés” e részletét.
A tiltakozás nem maradt hatástalan. Másnap kolumnás összefoglaló jelent meg a nagy ország szakminisztériumának förmedvényéről egy híres budapesti lapban. Ez az összefoglaló már nem említette a magyar médiumot ért bugyuta rágalmat.
És a nagy ország a későbbi évek jelentéseiben tartózkodott a jogsértésektől.
Valószínű, hogy a budapesti lakásból már nem fogadtak el további fogalmazványokat a nyugati, állam jelentéskészítői. A nagy ország e kérdésben immár jogállamként próbált viselkedni, őrizkedett médiaszemélyiségek infantilis megrágalmazásától.
A fogalmazók azonban aktívak maradtak.
Most is találtak vevőt förmedvényeikre. Az újszülöttnek minden vicc új alapon az SZDSZ szellemileg bepössedt holdudvara a régi poénokat próbálja elsütögetni, és íme: most nyugaton befürdetett egy híres szerkesztőséget.
Az újszülött nyugati szerkesztők „megvették” a lejárt lemezt.
Burkolt rasszizmus, nyitottság, tolerancia, emberi jogok… Mintha időutazáson lennénk. A korrupcióval teli párt bornírt szólamai köszönnek vissza, valószínűleg az áporodott levegőjű lakásból, annak nehéz illatú boszorkánykonyhájából.
Újdonság is van azonban a cikkben.
A napilap az Orbán-kormány uniós „megbüntetését” sürgette. A cikk szerint itt az ideje, hogy az Európai Néppárt kizárja soraiból a Fideszt. A kohéziós alapok kifizetését pedig a jogállamiság biztosításához kellene kötni…
Ez a nyílt agresszió már túllép az SZDSZ-en.
„Megbüntetés” – ennek követelése már egyértelmű hazaárulás, eddig az SZDSZ sem ment el. Ezt az agressziót a budapesti kompániáról sem lehet föltételezni, ez az ő ízlésviláguktól is távol áll. Ez a követelés más agytekervényből sistergett fel.
Valaki működni kezdett.
Egy budapesti párt nemrég felbérelt egy ismert választási tanácsadót, aki korábban – a választási eredmény befolyásolásával – már alakította a magyar történelmet. A szerzet akkor olyan stílust telepített a magyar közéletbe, amilyen előzőleg ismeretlen volt e lángoktól ölelt kis országban.

Az ecsetvonás hasonló.


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »