Budapest rejtett arca

Budapest rejtett arca

100 eldob­ható fényképezőgépet osztottak szét hajléktalan emberek között, hogy mutassák be saját szemszögükből a várost.

A My Budapest Photo Project a Budapest Bike Maffia és a Cafe Art legújabb kezdeményezése. Az akció célja a szociális érzékenyítés mellett felhívni az emberek figyelmét a hajléktalanság problémájára, emellett értelmes elfoglaltságot is tudtak adni arra az egy hétre a projekt résztvevőinek.

A hajléktalanok között száz Fuji eldobható fényképezőgépet osztottak ki, ezekkel egy hét alatt összesen 2000 fénykép született. A résztvevők még július első harmadában kapták meg a készülékeket. Akkor egyikük, Berendi Mária azt mondta az RTL Klub Híradójának, több a jó téma, mint ahány képkocka van a filmtekercsen. Párjával, Stefkovics Józseffel járták be Budapestet, hogy igazán remek fotótémákat találjanak, főként kisállatokat szerettek lefényképezni. A páros kijelentette:

„Mi más szemmel nézzük Budapestet, mint egy külföldi. Egy külföldi a Parlamentet meg ilyen hülyeségeket fényképez le, mi meg olyanokat meglátunk, amiket más észre sem vesz”.

Ezen fotók közül egy nyolctagú szakmai zsűri válogatta ki a kiállítás anyagát, amely augusztus 30-tól szeptember 18-ig megtekinthető a Budapest Pontban (1053 Budapest, Királyi Pál utca 18.). A zsűritagokat megérintette a projekt, Csatlós Judit például ráismert saját Budapestjére a válogatás során. „Ezek a képek megmutatják, hogy az életkörülményeinktől függetlenül, nagyon hasonló élethelyzetek, öröm és bánat, világlátás köt össze minket” – véli a zsűritag. Ragályi Lili azt sajnálta, hogy a zsűriben nem kapott helyet hajléktalan ember. Így gondolja: „Remélhetőleg a képek elindítanak egy párbeszédet”.

Az ingyenes kiállítás helyszínén szavazni is lehet a legjobban sikerült 12+1 fényképre, amelyek a My Budapest jövő évi falinaptárába kerülnek majd be. A naptárból származó bevétel és húszezer forint honorárium visszakerül a beszavazott „fotósokhoz”. Erre azért van lehetőségük, mert a fotópályázatot közösségi finanszírozási kampánnyal támogatták meg az adjukossze.hu-n, az így befolyt összegből az eszközöket is ki tudják fizetni.

Érdekesség, hogy ugyan a szervezők szerint ez volt a legelső ilyen projekt Magyarországon (külföldön már sok hasonló volt), az előző évezred végén egy magyar fotós már csinált ilyet. Erhardt Miklós 1997–1998-ban osztott ki negyven fényképezőgépet budapesti hajléktalanok között – írja az Index. Az akkor nemzetközi sajtóvisszhangot kiváltó Saját szemmel című anyagról itt tudhat meg többet.

Fotó: Kovács Zoltán / MyBudapest Photo Project

Fotó: Molnár Ferenc József / MyBudapest Photo Project

Fotó: Nyeste Norbert / MyBudapest Photo Project

Önarckép Weöressel Fotó: Selmeczi Tibor László / MyBudapest Photo Project

Öcsém emlékére Fotó: Oláh Zsolt János / MyBudapest Photo Project

Kiskutyám Fotó: Fatul Sándor / Magyar Nemzet

Cseresznye-fülbevaló Fotó: Palotai Magdolna / MyBudapest Photo Project

Hűtőszekrény cipővel Fotó: Farsang István / MyBudapest Photo Project

Strandolás Fotó: Palotai Magdolna / MyBudapest Photo Project

Fotó: Micskei Gyula / MyBudapest Photo Project

Ebéd a kunyhóban Fotó: Csizi Zsolt / MyBudapest Photo Project

Vacsora mécsesen Fotó: Berkovics László / MyBudapest Photo Project

Önarckép Fotó: Dömény Gábor Károlyné / MyBudapest Photo Project

Gyerekkori kutyámra emlékezve Fotó: Karsai Viktor / MyBudapest Photo Project

Mindegy Fotó: Lóli Attila / MyBudapest Photo Project


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »