Brüsszel megnevezte az Ukrajnának szánt 600 millió euró összegű hitelrészlet szükséges feltételeit

Az Európai Unió még az idei évben biztosítani fogja Ukrajnának a 600 millió euró összegű makroszintű támogatás második részletét feltéve, ha Kijev elfogadja a szükséges jogszabályi változásokat – közölte Valdis Dombrovskis, az Európai Tanács elnökhelyettese Volodimir Hrojszman ukrán miniszterelnökkel való találkozása során – tudatja a RIA Novosztyi.

Mint ismeretes, a Nemzetközi Valutaalap igazgatótanácsa 1 milliárd dollárnyi támogatást hagyott jóvá Ukrajnának csütörtök hajnalban.

Az igazgatótanács ülése után Christine Lagarde, az IMF vezetője közleményt adott ki, amelyben elégedetten szólt arról, hogy “gazdasági téren az elvárt javulás jelei tapasztalhatóak Ukrajnában”, ugyanakkor rámutatott arra is, hogy “az ukrán gazdaság súlyos válságban van, és igen sok kihívással és gonddal néz szembe”.

Az IMF 2015 márciusában 17,5 milliárd dolláros hitelt hagyott jóvá Ukrajna számára, amelyet négy éven át több részletben tervez folyósítani. A kölcsön első részletét – 5 milliárd dollárt – 2015. március 13-án, a második részletet – 1,7 milliárd dollárt – szintén tavaly, augusztus 4-én kapta meg.

Rovatok: GazdaságTelepülés: UkrajnaCímkék: Európai Unió, hitel, Ukrajna, ukrajnai hírek, ukrán gazdaság, gazdaságForrás: Kárpátinfo.net


Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »