Brexit: vágyvezérelt beszéd vs. tények

Sikerült elsajátítaniuk a liberális demokrácia-felfogás alapvetését: demokrácia az, ha ők győznek.

Az elmúlt napokban számtalan helyen olvashattunk olyan korszakos kijelentéseket, hogy a fiatalok jövőjét már megint ellopták a fásult öregek, a referendumért egy személyben David Cameron a felelős, az EU pedig csak erősebb lesz a britek kilépésével. Hangzatos szavak, de lássuk a tényeket.

„Egy nehéz napon, a 18 és 24 év közöttiek 75 százaléka voksolt az együttérzésre és a haladásra, és ők azok, akik a jövő vezetői lesznek, a jövő szavazói, én egy vagyok közülük, és hiszem, hogy a jövő fényesebb, még ha jelenleg ez nem is így érződik” hallhatjuk a megindító szavakat egy baloldali brit lap videójában, mely szerényen a „találkozzon a 75 százalékkal” névre hallgat. Miről, másról is lenne szó, minthogy a megszólalók azt állítják: „egy 90 évesnek nagyobb beleszólása van az életünkbe, mint saját magunknak”.

Jogosan merül fel bennünk a kérdés: hogyan lehetséges, hogy ha a brit fiatalok ilyen elkötelezetten támogatják az EU-t, mégis a kilépéspártiak győztek?

Az ördög szokás szerint a részletekben rejlik: A 18 és 24 év közötti generáció mindössze 36 százaléka ment el szavazni, 64 százalékuk nem is vett részt a referendumon. Összehasonlításképpen: az ellenségnek titulált 65 év felettiek korosztályában 83 százalékos volt a részvételi arány.

A fiataloknak tehát az utólagos rimánkodás helyett érdemesebb lett volna cselekedniük és elmenni szavazni. Ez jó módszer lett volna arra, hogy a „75 százalék” mégse a kisebbség legyen. Reakciójukból azonban úgy tűnik, sikerült elsajátítaniuk a liberális demokrácia-felfogás alapvetését: demokrácia az, ha ők győznek.

Nincs ezzel másként az Európai Bizottság elnöke sem. Jean-Claude Juncker a kilépés hírére nem volt rest az „itt a lehetőség az EU megerősítésére” narratívát bevetni. Közgazdaságtanilag bizony érdekes kérdés, hogy mégis hogyan fog mindez megtörténni, ha az EU második legnagyobb gazdasága döntött úgy, bő negyven év után, hogy bizony a közösségen kívül tágasabb. Minden valószínűség szerint sehogy.

A naiv elképzelések felvázolása mellett a bizottsági elnöknek a felelősség áthárítására is maradt ideje. Mint David Cameronra utalva kifejtette: „Ha valaki hétfőtől szombatig Európát szidja, akkor vasárnap aligha fogják róla elhinni, hogy meggyőződéses európai”.

Nos, a brit miniszterelnök felelősségét kár lenne vitatni, Cameron komoly stratégiai hibákat ejtett. Döntéseiért azonban vállalta is a politikai felelősséget, az eredmény napvilágra kerülése után nem sokkal lemondott miniszterelnöki tisztségéről. Nem úgy a brüsszeli elit. Pedig a bűnbakkeresés helyett az Unió vezetői is elgondolkodhatnának saját szerepükről. Vajon tőlük teljesen függetlenül döntöttek úgy a britek, hogy inkább megszakítanak egy negyvenhárom éves kapcsolatot, minthogy tovább tűrjék a senki által meg nem választott Bizottság arroganciáját?

Brüsszel bürokratái felelősségvállalás helyett továbbra is ragaszkodhatnak világmegváltónak vélt terveikhez, azonban az emberekkel szemben hosszútávon nem lehet kormányozni. A történelem már számtalanszor bebizonyította: ami nem hajlik, az törik.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »