Brexit, Junexit, Uexit

Brexit, Junexit, Uexit

A közvélemény-kutatások hullámzása mellett, a téves előrejelzések ellenére Nagy-Britannia szavazópolgárainak a többsége az Európai Unióból való kilépés (Brexit) mellett döntött.

brex_b

A brit korona országa dicső történelme során volt már öt világrészre kiterjedő hatalom (mondjuk, éppen Trianon idejében), és ma is úgy működteti a Commonwealthnek (Brit Nemzetközösség) nevezett laza szövetséget, hogy abban otthoniasan és jól érzi magát. Valószínűleg a saját hagyományait tisztelő, elégedetlenkedő britek többsége ezt kevésbé mondhatta el az Unióról. Eddig az érzelmekkel. Azokon túl viszont ott ágaskodik a kérdés: milyen következményei lesznek az angol font gyengülésének? Esetleg eljön az idő, amikor az ország jelenlegi neve megváltozna? Egyesült Királyság és Észak-Írország hivatalos név helyett mondjuk a csupán Angliát és Walest magában foglaló Egyesületlen Királyság, vagy Egyesült Királyság Skócia nélkül, vagy lassacskán Anglia maradna. És államformailag visszatérne az 1707 előtti időkre…

Sárga lap az EU-nak

A brit miniszterelnök a szavazás másnapján bejelentette lemondási szándékát. Korrekt, kulturált viselkedés. Az Európai Unió korifeusai és farizeusai ilyesmire még csak nem is gondoltak. Tetteik őket minősítik. A minap a szavazás eredménye iránt sajnálatát kifejező és „uniós bölcsességében” bízó egyik főmuftiról, Jean-Claude Junckerről, az Európai Bizottság elnökéről azt közölte a híradás, hogy nem jár be rendszeresen a hivatalába. Legalább a füstje lenne nagyobb, mint a lángja. De nem így van. Igaz, én magam csak egy szürke uniós polgár vagyok, de a fentnevezett iránt sajnálatot érzek, miközben felmutatnám neki a piros lapot. Amúgy is elég sok sárgát kapott már. Rajta kívül mások is, például az Európai Parlament elnöke, Martin Schulz jó néhány kötényt (schulzot).

A brit önállósodó népszavazással az egész Európai Unió kapott egy nagy sárga lapot. Mert az a merész cselekedet, miszerint egyáltalán kiírták és lebonyolították a népszavazást, majd a többségi opció leginkább az egész politikai szervezet jelenéről és jövőjéről szólt. Hiszen a mostani uniós politika zsákutcába, a felbomlás lehetősége felé vezet. Miközben a vezetői tömjénezik önmagukat, a polgárai egyre elégedetlenebbek, és az észérvek helyett egyre inkább előtérbe kerülnek az – akár felkorbácsolt – érzelmek. Szóval a brit népszavazás elsősorban az Európai Unió és vele együtt Európa jövőjéről szólt. Bár innen nézve egyáltalán nem örülök az eredménynek, messzemenően megértem azt. Sőt köszönet a briteknek, hogy még időben figyelmeztetnek. Hátha lesz esély arra, hogy túléljük a jelenlegi válsághelyzetet… Hátha a Brexitet követi majd a Junexit, és elmarad a Hunexit népszavazás. Hátha nem következik be az Euxit, vagy találóbban: az Uexit. Vagy mégsem?

Az ész és a szív hangja

Amennyiben magyar állampolgárként nekem is szavaznom kellene a maradás vagy a távozás mellett, eszem szerint az Unióban való maradást, szívem szerint viszont a kilépést támogatnám. Egyrészt uniós polgárként nyilvánvalóan érzékelem a nagyobb mozgásszabadságot, a bővült gazdasági lehetőségeket. Persze az sem mindegy, hogy ki-ki él vagy visszaél velük. Érzelmi síkon viszont egy évtizednyi uniós tagság bebizonyította számomra: nem érzem jól magam a rám szabott uniós polgár bőrében. A közös Európában ugyanis az én identitásom legelsősorban erdélyi magyar identitás. És rendkívül nagyot csalódtam abban, ahogyan az Unió a kisebbségi kérdéseket kezeli. Pedig sokadmagammal együtt már-már megváltóként bíztam benne a belépés előtt (a belépéskor már nem, mert időközben sok minden bebizonyosodott). De mélyen csalódtam azért is, mert egy esztendeje az Európai Unió képtelen kezelni a migránsválságot, míg euróban többre taksálja a gazdasági menekültet, mint őshonos önmagunkat. Néhány hete pedig azért vagyok rettenetesen csalódott (és leszek nemsokára az olimpia idején), mert egyesek minél nagyobb nyerészkedése és az uniós szemet hunyás jegyében amúgy magyar állampolgár mivoltomban Erdélyben többnyire elsötétítve látom a magyar sportcsatornát.

De maradjak még az érzelmeknél. Bár miniszterelnökünknek korántsem ünnepnap a brit polgárok Brexit-döntésének a napja, Budapesten és Brüsszelben is hangoztatott bátor igazmondása és próféciája immár „látható módon” összhangba került Nagy-Britannia szavazópolgárai többségének az ítéletmondásával. Bartóki hetedik szobájában meglehet igaza mellett drukkolt, a brit döntésnek ennek ellenére nem tudott örülni. Nem úgy, mint a magyar–osztrák meccsen a honosított osztrák játékosoknak szurkoló, általam innentől kezdve „honosítatlan hontalannak” tekintett magyartalan állampolgár „társaim”. Nekik nem lenne helyük Magyarországon, Orbán Viktornak viszont igenis ott a helye az új alapokra helyezendő közös Európában. Ahol a vezetők a népakaratot szolgálják. Ahol nem az derül ki előbb-utóbb, hogy „Aki sokat markol, keveset fog.”

Őszinte jókívánságok

Ezen írásomat jókívánságokkal fejezem be. Hosszú, ám a mostaninál tartalmasabb életet kívánok az Európai Uniónak és mihamarabb boldog nyugdíjaskort a jelenlegi (félre)vezetőinek! Azt kívánom Amerikának, hogy ne vegye át az Unió gyakorlatát, és a saját – jól beváltnak tekintett – módszereit ne erőszakolja másokra! Kívánom a jelenlegi Egyesült Királyság és Észak-Írország polgárainak, hogy királyságuk és az egész világnak nyújtott szellemiségük tápláló erő legyen a számukra! Ulster tartomány észak-ír és ír lakóinak békességet kívánok, és hátha többet megjegyeznek majd a mi kis Erdélyünkről azonkívül, hogy Drakula országa lenne! Orbán Viktornak személy szerint nagyon sok örömet kívánok, hiszen élete jelentős fordulópontjához ért: nagypapa lett! Végül magamnak és Zoltán nevű társaimnak boldog névnapot kívánok, nem feledve, hogy kétezer-tizenhatban éppen a névnapunkon történt meg az, hogy Nagy-Britannia hátat fordított az Európai Uniónak!

A szerző marosvásárhelyi egyetemi tanár


Forrás:kronika.ro
Tovább a cikkre »