Breivik pert nyert Norvégia ellen: kártérítést kap, amiért "embertelen" a magánzárka

Pert nyert a norvég állammal szemben Anders Breivik, aki 2011. júliusában 77 embert ölt meg. Azért indított pert, mert szerinte megsértik az emberi jogait azzal, hogy öt éve magánzárkában tartják.

A bíróság helyt adott Breivik követelésének, és megállapították, hogy az állam megsértette az európai emberjogi konvenciónak azt a pontját, amelyik tiltja „az embertelen vagy megalázó bánásmódot és büntetést”. Breivik nehezményezte, hogy ötödik éve tartják magánzárkában, és túl gyakran bilincselik meg.

A bíróság szerint nem sérültek a férfi magánélethez és családi kapcsolattartáshoz kapcsolódó jogai, ezért a kereset erre vonatkozó követeléseit elutasították, így is 330 ezer korona (kb. 11 millió forint) kártérítést ítéltek meg Breivik javára.

Breiviket 2012 augusztusában maximum 21 éves börtönbüntetésre ítélték 77 ember meggyilkolásáért.

(Origó nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »