Breivik: a náci ideológia tart életben

Breivik: a náci ideológia tart életben

Anders Behring Breivik ma a bíróságon panasszal élt a börtönben uralkodó feltételek miatt,  ahol elmondása szerint embertelen és megalázó körülmények uralkodnak. A 77 ember haláláért felelős norvég tömeggyilkos szerint a norvég állam megsértette emberi jogait, ezért keresetet nyújtott be ellene.

 

A bíróság által 2012-ben terrorizmusért és tömeggyilkosságért elítélt férfi tegnap, azaz kedden került először nyilvánosság elé a bíróság döntése óta. Breivik azt kifogásolja leginkább, hogy a börtön személyzetén kívül nem találkozhat senkivel, a postáját pedig nagyon szigorúan ellenőrzik.

 

A szigorú felügyelet alatt álló rab egyébként a szokásos foglalkozásokat űzheti, olvashat újságot, nézhet tévét, DVD-t, hallgathat zenét, játszhat PlayStationon, saját futópadja lehet. Breivik azonban most már szeretne kialakítani emberi kapcsolatokat.

 

 

reuters.com

Nyitókép: tasr.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »