Bővül Trump külügyminiszter-jelöltjeinek tábora

Bővül a lehetséges külügyminiszterek tábora a leendő Trump-kormányban, és heves a vita a várományosok között.

Egyre többen vetélkednek a külügyi tárca irányításáért, ugyanakkor Jason Miller, Donald Trump szóvivője pénteken videokonferencián cáfolta, hogy viták lennének az esetleges jelöltek között. „Nincs szó palotaforradalomról” – fogalmazott Miller, ám nem akarta kommentálni a két legesélyesebb politikus megnyilvánulásait az amerikai sajtóban. Sőt hozzátette, hogy rajtuk kívül más jelölteket is fontolgat a megválasztott elnök.

Utazásai miatt bírálják Giulianit

Rudy Giuliani, New York volt polgármestere, illetve Mitt Romney volt massachusettsi kormányzó és a republikánusok 2012-es elnökjelöltje között bontakozik ki egyre hevesebb sajtóvita. Giuliani nyíltan lobbizik azért, hogy ő legyen az amerikai diplomácia irányítója. Bár a The New York Times információi szerint kifejezetten felbosszantotta Trumpot azzal, hogy pár nappal ezelőtt egy washingtoni rendezvényen azt fejtegette, hogy ő sokkal jobb külügyminiszter lenne, mint John Bolton, a Bush-adminisztráció volt ENSZ-nagykövete, Trump környezetéből származó sajtóhírek szerint a volt polgármester bármilyen posztra esélyes lehet a leendő kormányban, mert a választási kampányban a kezdetektől lojális volt, és teljes erejével Trumpot támogatta. Giuliani azonban a The Wall Street Journalnek adott és pénteken megjelent interjújában változatlanul a külügyek terén szerzett tapasztalatait hangsúlyozta. „Az elmúlt tizenhárom évben valószínűleg ugyanannyit utaztam, mint Hillary Clinton, amikor külügyminiszter volt. Ismereteim a külpolitikáról legalább olyan jók vagy még jobbak is, mint bárki másnak, akivel a külügyi posztról egyeztetnek – fogalmazott a lapinterjúban. Hozzátette: – Nyolcszor voltam Angliában, hatszor Japánban, ötször Franciaországban, Kínában háromszor jártam, egyszer egyébként Bill Clintonnal együtt.”

Giulianit egyébként éppen az utazásai miatt érik kritikák. Az utóbbi években ugyanis külföldi kormányok, vállalatok és szervezetek tanácsadójaként tevékenykedett, és a többi között olyan szervezettel is kapcsolatba került – például az iráni Mudzsaheddin Khalk –, amelyet az amerikai hatóságok a terrorista szervezetek között tartanak számon.

Bob Corker és John Kelly is az esélyesek között

A volt polgármesterrel szemben Mitt Romney visszafogottabb, ám a kongresszusi republikánus elit nagy része inkább őt támogatja. Romney a kampányban folyamatosan durván bírálta Trumpot. Kellyanne Conway, Trump tanácsadója Twitter-üzenetben tette közzé, hogy Romney miniszterként nem lenne lojális az elnökhöz.

John Bolton volt ENSZ-nagykövet és az önjelöltnek tartott David Petraeus tábornok, volt CIA-igazgató mellett a The New York Times információi szerint Bob Corker, Tennessee állam szenátora és John Kelly tábornok is szóba került a külügyminiszteri poszt várományosaként.

Közben pénteken az átmenetet lebonyolító Trump-csapat bejelentette: a megválasztott elnök John Flynn nemzetbiztonsági tanácsadó helyetteséül Kathleen Troia McFarlandot, a Reagan-éra egyik volt tisztségviselőjét, a Fox televízió jelenlegi elemzőjét választotta, és tanácsadójának kérte fel a Fehér Házba Don McGahnt, a Szövetségi Választási Bizottság volt elnökét.

Trump munkatársai pénteken hozták nyilvánosságra azt is, hogy a megválasztott elnök Orbán Viktor magyar miniszterelnök mellett legutóbb telefonon megbeszélést folytatott Szlovénia, Görögország, Svédország és Panama vezetőivel is.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »