Börtönre ítélték Gabriel Sandu exminisztert

Börtönre ítélték Gabriel Sandu exminisztert

Jogerősen három év letöltendő szabadságvesztésre ítélte hétfőn a bukaresti legfelsőbb bíróság Gabriel Sandu volt távközlési minisztert a Microsoft-dosszié néven elhíresült ügyben.

gsan44_bGabriel Sandu

Az egykori tárcavezetőt több más volt miniszterrel, két üzletemberrel és Piatra Neamţ volt polgármesterével együtt azzal vádolják, hogy vesztegetést fogadtak el azért, hogy bizonyos számítástechnikai cégeket hozzanak kedvezményezett helyzetbe az állami közbeszerzések során.

Gheorghe Ştefant, Piatra Neamţ volt polgármesterét hat év, Dorin Cocoş üzletembert – Elena Udrea képviselő, a Népi Mozgalom Pártja (PMP) volt elnöke exférjét – három év négy hónap letöltendő, Nicolae Dumitru üzletembert pedig két év négy hónap szabadságvesztésre ítélték. Emellett Cocoştól 9 millió, Ştefantól 3,9, Sandutól 2,19, Nicolaétól pedig egymillió euró elkobzásáról döntött a bíróság.

Mint ismeretes, a polgármestert és a két üzletembert azzal gyanúsítják, hogy több millió euró jutalékért ők közvetítettek a Microsoftot és kilenc volt minisztert érintő, több tízmillió eurós korrupciós ügyben.
Az oktatási, az informatikai és a pénzügyminisztérium több korábbi vezetője néhány tízezer és több millió euró közötti csúszópénzt fogadott el, hogy a piaci árnál 30–40 százalékkal drágább szoftverlicencek, illetve akár 50 százalékkal drágább számítógépek megvásárlásáról szóló állami szerződéseket hagyjanak jóvá.


Forrás:kronika.ro
Tovább a cikkre »