Börtönre ítélték az Ukrajnában elfogott orosz katonákat

Bűnösnek talált és egyaránt tizennégy évi szabadságvesztésre, illetve vagyonelkobzásra ítélt hétfőn egy kijevi bíróság első fokon két orosz katonát, az orosz felderítés feltételezett tagjait, Alekszandr Alekszandrovot és Jevgenyij Jerofejevet.

Az ukrán ügyész 15 évi börtönbüntetés kiszabását kérte pénteken a terrorizmussal és támadó háborúban való részvétellel is vádolt két oroszra. A fegyvercsempészet vádja alól azonban felmentették őket.

Az ítélethirdetésen jelen volt Oroszország kijevi konzulja mellett az ukrán törvényhozás két tagja is. Legalább 50 újságíró követte nyomon az eseményeket.

Az ukrán hatóságok azzal vádolták Alekszandrovot és Jerofejevet, hogy az orosz katonai hírszerzés (GRU) őrmestereként, illetve századosaként részt vettek a kelet-ukrajnai harcokban az oroszbarát lázadók oldalán. Oroszország szerint azonban saját elhatározásból hagyták el alakulatukat, és csatlakoztak a szakadárokhoz.

2015. május 16-án fogták el őket az oroszbarát szakadárok ellenőrzése alatt álló Luhanszk térségében. Alekszandrov és Jerofejev ártatlannak vallotta magát az ellenük felhozott vádpontok mindegyikében. Ügyvédeik szerint védenceiket hadifoglyoknak kell tekinteni, mivel elfogásuk idején az önhatalmúlag kikiáltott Luhanszki Népköztársaság nemzetőrségénél szolgáltak, illetve a genfi konvenciók szerinti tárgyalást kellene kapniuk.
A két orosz elleni bírósági eljárást nagyban hátráltatta, hogy az idén márciusban tisztázatlan körülmények között megölték Jurij Hrabovszkijt, egyik ügyvédjüket.

„A bíróságra kifejtett nyomás”

Jerofejev jelenlegi ügyvédje, Okszana Szokolova az ítélethirdetést követően a sajtónak nyilatkozva elmondta: „Teljes egészében elégedetlenek vagyunk az ítélettel, mivel az ügyészség egyetlen bizonyítéka sem támasztotta alá azokat a büntetőjogi tételeket, amelyekkel a védenceinket megvádolták”. Az ügyvéd szerint nagy valószínűséggel meg fogják fellebbezni az ítéletet. Erre 30 napjuk van.

A kijevi orosz konzul a nap folyamán úgy vélekedett, hogy nyomás alatt született az ukrán bíróság döntése. „Nyilvánvalóan nem értünk egyet az ítélettel. Minden lehetséges lépést, intézkedést megteszünk a törvényes kereteken belül, hogy állampolgáraink visszatérhessenek hazájukba. A bíróságra kifejtett nyomás egyik oka volt az elmarasztaló ítéletnek” – mondta a konzul, anélkül, hogy a nyomás mibenlétét pontosította volna.

Petro Porosenko ukrán elnök korábban felajánlotta Moszkvának, hogy cseréljék ki a két hírszerzőt Nagyija Szavcsenko ukrán pilótanőre, akit egy orosz bíróság március végén 22 év börtönbüntetésre ítélt két orosz újságíró halálában való bűnrészességért.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »