Bomba robbant Athénban

Bomba robbant Athénban

Detonáció rázta meg szerda éjfél körül a görög főváros Exarhía nevű városrészét, amikor autóba rejtett időzített pokolgép robbant egy kerületi ügyész, Georgia Catani lakását is magába foglaló társasház előtt – jelentette a helyi média.

Éppen a szomszédban található az a Szabad gondolat nevű könyvesbolt is, amelyre még 2008-ban Molotov-koktélokat dobtak, vélhetően azért, mert szélsőjobboldali irodalomnak is teret engedett. Sőt a társasházba és a könyvesboltba ugyanazon a kapun keresztül lehet bejutni az Ippokratusz (Hippokratész) utca 112 alatt.

Ennek ellenére az ügyész ügyvédje, Temisz Szofosz biztos benne, hogy ügyfele volt a támadás célpontja, legalábbis erről beszélt az Ant1 televíziónak csütörtök reggel. E kijelentését a robbantás helyére alapozza. Arra a kérdésre, hogy megfenyegették-e az ügyészt, Szofosz azt mondta: tájékoztatta a rendőrséget arról, hogy lát egy lehetséges támadásra utaló jeleket, és kérte is, hogy erősítsék meg Catani védelmét, ám a hatóság nem reagált erre.

Az ügyészt egyébként nemrég vizsgálat alá vonták, amiért rögzítette egy ismert üzletember, Andreasz Vgenopulosz elleni nyomozás bizonyítékait. Vgenopuloszt azzal vádolták, hogy megvesztegette a központi bank egyik vezetőjét annak érdekében, hogy kisebbségi részesedést vásárolhasson a Laiki Bankban. A robbantásban senki sem sérült meg.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »