Bolsevikok feltámadása

Várható volt, csak kiszámíthatatlan, merről jön a pofon. Az elmúlt több mint fél évtizedben – vagy ha beleszámoljuk Orbánék előző országlásának emlékezetes húzásait is („a nemzet nem lehet ellenzékben”, a „baloldal ráront a nemzetére”, stb), a mostani sunyi mélyütés pontosan beleillik a nemzeti együttműködés, meg a most meghirdetett új nemzeti egység gondolatkörébe. Valójában valami olyasmi történt, mint ami a múlt század első évtizedében Oroszországban: a bolsevikok a hatalom minden fontos pozícióját elfoglalták, és az akkoriban szokásos módon elhallgattatták a sajtót. Golyó, kötél, kardél jutott a mensevikeknek.

Civilizáltabb (ha nem is európaibb), 21. századi a magyar bolsevizmus: a parlamenti többség mindent visz alapon politizál. A kisebbségtől a levegőt, a megszólalás esélyét is elveszi. A Fidesz bolsevikjai pontosan tudják, hogy a szólásszabadság nem kifizetődő a számukra. A média a piacról él, a lapokat nem lehet életben tartani pusztán az olvasók pénztárcájából. A baloldalon nincsenek Mészárosok, Garancsik, nincs Mol és Szerencsejáték Zrt. (…)

Somfai Péter: Feltámadtak a bolsevikok

Néhány kérdést érdemes tisztázni a Népszabadság megjelenésének „felfüggesztésével” kapcsolatban. A legkönnyebb az örvendező Németh Szilárd lelkesedését lehűteni: ahogy a történelem, úgy egy lap története is bonyolultabb annál, mint ahogy az ő agya leképezi. A Szabad Nép okkal idéz föl rossz emlékeket, ugyanakkor ’56 előkészítésében nem kis szerepet játszottak munkatársai, akik közül sokan életükkel, mások hosszú börtönévekkel fizettek tevékenységükért. A Népszabadság története nyilván békésebb, de valóban volt elég szégyellnivalója, ám voltak felemelő pillanatai (1989 óta különösen), amelyek nyilván nem elégítették ki Németh úr kényes ízlését, mégis büszkeségre okot adók. (…)

Tamás Ervin: Népszabadság

Tulajdonképpen vitatkoznom kell Tamás Ervin kollégámmal, barátommal. Kemény szavakkal bírálja Németh Szilárdot, a Fidesz ebben a ciklusban felfedezett verőemberét, pedig ha valaki dicséretet érdemel, az éppen ő. Hiszen ő az egyetlen, aki őszinte ebben a történetben; nem keresi a szavakat – feltehetően nem is találná meg -, hanem leplezetlenül bevallja: itt volt az ideje a Népszabadság bezárásának. Ahogy Tamás Ervin is említi: a Szabad Népről beszél, mint a Népszabadság elődjéről, történelmileg is körbepisilve a lap helyét. (Amúgy: ajánlanám néki, nézzen körbe saját pártjánál az elődöket, és előtörténeteket illetően; a legjobb, ha mindjárt az elnöknél kezdi…)

Mindenki más hazudik. Hazudik Tuzson Bence, és mindazok, akik megszólalnak a gyalázattal kapcsolatban, de hazudnak azok a kormányzati szereplők is, akik hallgatnak, cinkos résztvevőiként a statáriális eljárásnak. (…)

Németh Péter: Németh Szilárd és Voltaire


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »