Bokrossy Péter- Lélektánc(novella)

Csend volt, sötét… Tompa léptek finom zaja törte meg az üres békét. A gyengéd tipegés pár lépés után abbamaradt.         Ekkor hangos csattanással lobbant a reflektor. A színpad közepén megtört, elkínzott Balerina állt. Minden porcikája ólomnehéz volt. Fájdalmas táncba kezdett az üres színház szívében. A teremben vízhangzott a kattogó mozgás. A csikorgás szívfájdítóan kongott a magányos lámpa fényében.         Egy halk puffanás, s a lány erőtlenül terült el a színpadon. Felemelte a fejét, tudta, hogy senki nem látja mégis szégyellte magát. Fájdalmas lassúsággal feltápászkodott.         Újrakezdte a számát. Lélekrepesztő hangok közepette mutatta be egyik rozsdás mozdulatot a másik után. Újabb puffanás. Ismét elesett. Elkínzott tekintetét megint az üres közönségre emelte. Szégyenében érzett bánata méregként hullámzott végig a testén. Köhögni kezdett. Keserű mosollyal fogadta a már ismerős sűrű fekete váladékot. Megtörölte tenyerét, majd miközben csontjai recsegtek-ropogtak ismét talpra állt.         Erőtlenül vette fel a kezdőpozíciót, maga sem tudta miért, de ismét nekikezdett. Mozgása akadozott, akár a régi, fogaskerekek hajtotta óraszerkezet, vagy a túl lassan pörgetett képkockákkal lejátszott film. Ám mintha csak elvágták volna a szalagot, a leány ismét a földre zuhant.Ezúttal nem mozdult, nem maradt ereje felállni. Lelkének lángja kialudni készült. Akár egy törött játék, egyszerűen szétesett. Karjai, lábai hangos csörömpöléssel estek ki a helyükről, miközben fogaskerekek hullottak szerteszét. A teste dereka vonalában kettétört, alkatrészek gurultak mindenfelé. A gépezet mellkasában apró világoskék fény derengett, pislákolva közeledett a kihunyás felé.A színházterem ajtaja kivágódott, fényt engedve ezzel az üres terembe. Egy férfi sziluettje rajzolódott ki a beszűrődő világosságban, magas volt, izmos, keze ökölbe szorult az eléje táruló látványtól. Megdermedt, amikor látta, hogy a Balerina elkínzottan emeli rá tekintetét.A leány mellkasában pislákoló cseppnyi fény hirtelen hatalmas izzó lángnyelvvé nőtte ki magát. Egy pillanattal később a földön heverő alkatrészek és fogaskerekek a levegőbe emelkedtek. A férfi fülét zongorajáték ütötte meg. A zene ritmusára repkedtek a darabok, lágyan egyik a másik után kapcsolódott össze, míg végül ott volt a lány teljes pompájában. Ragyogva lassan a földre ereszkedett, mire talpa elérte a színpadot, felvette a kezdőpozíciót.Táncolni kezdett, közben látta a férfi homályos tekintetét, aki lassan haladt a színpad felé. A darab tökéletes volt. Könnyed akár a hálóját szövő pók, kecses akár a tükörsima vízen sikló hattyú és szívfacsaró akár a láng felé lebegő pillangó. A férfi hirtelen a színpadra lépett és csodálattal tekintett a lányra, majd a kritikus mozdulatnál a helyére lépett ezzel megmentve az előadást.A Balerina szinte repült partnere körül, aki keserédes mosollyal az arcán hallotta a zene gyorsulását és vezette a lépésről lépésre a levegőbe a leányt. Ahogy emelkedtek, a lány aranyszínben, a férfi pedig ezüstfehér fénnyel ragyogott. Minden lépéssel magasabbra, minden mozdulattal nagyobb izzásban repültek. Együtt.
Egymás karjában.

Végül, amikor a zene a csúcspontra ért, a vakítóan tiszta fényben csókban forrtak össze. A zongora hirtelen elnémult, fény is csak a magányos reflektorból jött. A levegőből hamu és pernye hullott alá. Egymást emésztve lelkük lángjával és szerelmük izzásával, boldogságuk csúcspontján tűntek el együtt, az öröklét tengerébe.
Bokrossy Péter


Forrás:disszidensblog.blogspot.com
Tovább a cikkre »